// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Négy év börtönt kapott az ex-mezőgazdasági miniszter

// HIRDETÉS

Stelian Fuia sógorának cégét jutatta jelentős anyagi haszonhoz azzal, hogy nem akadályozta meg több állami ingatlan elárverezését.

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték első fokon Stelian Fuia volt mezőgazdasági minisztert, akit hivatali visszaéléssel vádolnak. A miniszter közölte, hogy ártatlannak vallja magát, és fellebbezni fog a bukaresti ítélőtábla szerdai ítélete ellen.

A minisztert azzal vádolják, hogy 2005 és 2007 között a fundulea-i Gyógynövény-kutatóközpont igazgatójaként elmulasztotta megtenni hivatali kötelességét, és ezért elárverezhetővé vált a kutatóintézet több épülete, aminek révén anyagi haszonhoz jutott a miniszter sógorának cége. Ezáltal a román államot 1,6 millió lejjel (több mint 358 ezer euróval) károsították meg. Fuia a Mihai Razvan Ungureanu vezette rövid életű, jobbközép kormánynak volt tagja 2012 elején.

A volt miniszter ellen tavaly májusban emeltek vádat. A vádirat szerint Fuia a kutatóközpont igazgatójaként elmulasztotta felmutatni egy polgári perben azokat az iratokat, amelyek igazolták volna, hogy a kutatóközpontnak egy régi adósság miatt elárverezésre javasolt épületei az állam tulajdonában vannak. Ezzel megállítható lett volna az elárverezésük, de az ügyészek szerint Fuia ezt nem tette meg.

A miniszter testvérének férje az Agrochemicals Romania nevű cégnek a társtulajdonosa, és az árverezés nyomán a miniszter sógora 174 631 lej (csaknem 40 ezer euró) jogtalan anyagi haszonban részesült, egy másik személy pedig törvénytelenül került az 1,6 millió lej értékű ingatlanok birtokába.

Fuia 2012-ig a Traian Băsescu elnök egykori pártja, a Demokrata Liberális Pártnak (PDL) volt tagja, amelyből 2012 közepén lépett ki.

Fotó: gornistul.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro