// 2025. december 27., szombat // János

Napi zászlóbotrány: egyelőre a helyén marad a megyezászló

// HIRDETÉS

Szinte mindennapi levelezésben áll a Kovászna megyei önkormányzat a prefektussal megyezászló ügyében. Utóbbi azt követeli, hogy távolítsák el a Megyei Tanács épületéről a zászlót, előbbi azzal replikázik: önszántukból ezt biztos nem teszik meg.

    Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke a Székelyhonnak elmondta: állandó „levelezésben” állnak a kormánybiztosi hivatallal. A fél évvel ezelőtt született bírósági határozatra hivatkozva Dumitru Marinescu prefektus legutóbb kedden kérte, hogy távolítsák el a testület épületének homlokzatára kitűzött lobogót. Az RMDSZ-es politikus ezt azzal az indokkal utasítja vissza, hogy törvény szerint a megyének igenis lehet zászlaja, ezért önszántukból nem fogják eltávolítani a zászlót.

   „A prefektus, ha gondolja a karhatalmi szervek segítségével megpróbálhatja levetetni a zászlót, lássuk mi fog történni egy ilyen esetben” – nyilatkozta a megyeelnök a Székelyhonnak. Az elnök továbbá azt is elmondta, hogy szerdán, a Magyar Kultúra Napján a megyei és a székely lobogó mellé a magyar zászlót is kitűzték, mivel törvény szerint a nemzeti kisebbségek ünnepeik alkalmával használhatják nemzeti szimbólumaikat. A Magyar Kultúra Napja pedig egyetemes magyar ünnep – tette hozzá Tamás Sándor.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro