Egy hónap múlva kezdődik a mobilalkalmazással bérelhető rollerek őrülete a kincses városban.
Egy román startup vállalkozás – Bukarest és Temesvár mellett – Kolozsváron is meghonosítja az országosan egyre felkapottabb rollerbérlést: jövő hónaptól kezdve elektromos meghajtású kütyün is száguldozhatunk a kincses városban. A Flow egyelőre 500 elektromos rollerrel érkezik, de év végéig 3 ezerre bővíti a flottát. Összesen 1 millió eurót szán a Xiaomi M365 típusú járgányok beszerzésére.
A gyártó szerint ezeknek a rollereknek az az előnye, hogy könnyen kezelhetőek, összecsukhatóak, akár 30 kilométert is bírják egyetlen töltéssel, és kettős fékrendszerrel rendelkeznek. A szolgáltatáshoz egy mobilalkalmazást kell majd letölteni, majd a QR-kód (ami tulajdonképpen egy pontkód) beolvasása után indulhat a száguldozás. Miután célba értünk, a járművet a közeli dokkolóállomások egyikén lehet majd leadni.
Ha esetleg ez nem válna be, ne aggódjunk, két hasonló szolgáltatás (a Wolf-e és az amerikai Lime) is belép a romániai piacra, előbb-utóbb pedig Kolozsváron is tesztelhetjük őket.
Temesváron egyébként a közlekedési vállalat állított forgalomba elektromos rollereket.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Utánajártunk, hogy október folyamán Erdélyben hol, mikor lehet legalább megsejteni valamit az oktoberfestes élményből.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.