Horia Uioreanuval kegyesek voltak a bírák.
A körülményekhez képest szerencsésen és olcsón megúszta a Kolozs megyei önkormányzat volt elnöke, Horia Uioreanu a korrupciós ügyét: bár 2018 elején hat év négy hónap szabadságvesztésre ítélték, máris feltételesen szabadlábra helyezték.
A nagybányai bíróság ítélete értelmében azonban a volt elnök a büntetés leteltéig megfigyelés alatt marad, rendszeresen jelentkeznie kell a hatóságoknál, értesítenie kell őket, ha megváltozik a lakcíme, a munkahelye, illetve ha öt napnál hosszabb időre elutazik.
Uioreanu elmondta: csütörtökön engedték ki a nagybányai börtönből, és estére haza is érkezett.
Mint megírtuk, Uioreanut 2018 január végén ítélte el a kolozsvári táblabíróság vesztegetés elfogadása, okirat-hamisítás és pénzmosás kísérlete miatt.
Utóbbi vádpontot pénzmosásban való bűnsegédletről módosították a végül az ítéletben szereplő tételre.
Az ítélet így enyhébb, 2016-ban ugyanis alapfokon hat és fél évre ítélték Uioreanut.
A volt elnököt még 2014-ben vették őrizetbe a vele együtt három év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélt Ioan Bene és a három évre börtönbe küldött Vasile Pogăcean üzletemberekkel együtt. 2015 óta hatósági felügyelet alatt álltak.
Az ügyészségi közlemény szerint az exelnök 2013 áprilisa és 2014 májusa között 693 ezer lej csúszópénzt kért Pogăceantól, akinek önkormányzati megrendeléseket biztosított. Az összeg egy részét, 174 500 lejt át is vette. Benétől 300 ezer lejt követelt.
Az ügyészség arra is kitért, hogy Horea Uioreanu az önkormányzati megrendelésekből befolyó pénzösszegek 15 százalékára tartott igényt, és a kormánynál is közbenjárt azért, hogy költségvetési forrásokhoz jussanak azok a települések, amelyekkel szerződéses viszonyban állt a most őrizetbe vett üzletember vállalata.
Amúgy volt már egy sikerélménye a börtönben is: pert nyert az embertelen fogva tartási körülmények miatt.
A volt elnököt eredetileg a szamosújvári börtönbe vitték, de tavaly áprilisban áthelyezték a nagybányai börtönbe.
Ahol a nagybányai bírák nagyvonalúsága nyomán még egy évig sem élvezhette a büntetés-végrehajtási szakemberek legendás vendégszeretetét.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.

Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.