Készülni kell, mert mi lesz, ha a sok egyéb faj mellett az orosz medve is felbukkan a mioritikus tájakon?
Van egy ilyen szervezet Svédország fővárosában, hogyaszongya: a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI). Az ott dolgozó szakik a békét kutatják, és hát, aki a békét kutatja, sajnálatos módon, igen gyakran a háborús készülődéssel is szembesül. Na, ezek a nemzetközi békekutatók ott Stockholmban elkészítettek egy beszámolót (a 2016–2017-es időszakra), amely a nemzetközi fegyverkezési hajszát rangsorolta.
És akárhogy is számoltak, az jött ki nekik hogy a fegyverkezést leginkább hajszoló ország Közép- és Kelet-Európában nem más, mint Románia. Az adatok azt mutatják, hogy a régió országai kereken 12 százalékkal növelték hadi kiadásaikat. Ez talán nem tűnik soknak, de összehasonlításképpen: az említett kiadások hétszer akkorák, mint a nyugati NATO-tagállamok fegyverkezési költségei. Jó, azt azért nem árt felidézni, hogy a nyugati NATO-tagállamoknak feltehetően eleve sokkal több fegyverük van.
Visszatérve a stockholmi békekutatók eredményeire: a kimutatott fegyverkezési ugrás világszinten is a legnagyobb regionális növekedésnek számít. És az országonkénti lista élén a mioritikus haza áll, a maga 50 százalékos költségnövekedésével. A második helyezett Litvánia (27 százalék), a harmadik pedig Lettország (26 százalék).
A nemzetközi és hazai katonai szakértők csodálatos módon egyetértenek a fegyverkezési költségnövekedés okai tekintetében. Hát hahó, két lépésre vagyunk Oroszországtól, mit két lépésre, az orra előtt, naná, hogy fegyverkezni kell. Arról nem is beszélve, hogy az illető ország, ugye, kellőképpen expanzív külpolitikát folytat: elég, ha az ukrajnai helyzetre gondol az ember. (Oké, egyelőre legalábbis, nagyjából az van, hogy a rendelkezésre álló haderő alapján a ruszkik kábé fél óra alatt elfoglalnák a mioritikus hazát.) Ja, persze, ott van az is, hogy a NATO-tagállamok vállalták, hogy 2024-ig a bruttó hazai termék 2 százalékáig növelik a katonai költségeiket.
Románia egyébként éppen elbaltázott egy stratégiai jelentőségű katonai bevásárlást. Nem sikerült beszerezni a Fekete-tengeri védelmi missziókhoz elengedhetetlenül szükséges korvetteket. És még mennyi mindenre szükség lenne, hogy a haza védekezni tudjon az orosz medve ellen (jó, hát ez mindenképp vicces, főleg, ha arra gondolunk, hogy haderő tekintetében Szingapúr is laposra verné Romániát): a korvetteken kívül (amelyek 2019-ben remélhetőleg meglesznek) harci helikopterekre, harckocsikra, teherautókra, tengeralattjárókra, további F–16-os repülőgépekre, légvédelmi rakétákra, szatellitekre, satöbbi. Szóval, úgy néz ki, Románia tovább fogja halmozni a fegyvereket. Mert vészterhes időket élünk.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.

Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.