// 2026. november 6., péntek // Lénárd
vegyesen

Rögtön a második munkanapján bedöglött az új vonat, durva a tél, de még durvább lesz – hírmix

// HIRDETÉS

Az egyik elnökjelöltnek pedig törölnie kell az internetről a kampányanyagait, amire eddig nem volt példa.

Már a második munkanapján megmakacsolta magát az új vonatunk

Mi is megírtuk korábban, hogy nagyon hosszú idő után Románia vásárolt egy vadonatúj vonatszerelvényt. A szerelvény szerdán meg is kezdte menetrendszerű közlekedését Bukarest és Brassó között, örült is mindenki, van végre egy új vonatunk.

A vonat első útját természetesen politikusaink is felhasználták kampánycéljaikra: az utasok között volt Marcel Ciolacu miniszterelnök és Sorin Grindeanu közlekedési miniszter is, akik ki tudja mennyi idő után használták a hazai tömegközlekedést néhány plusz voks reményében.

// HIRDETÉS

Aztán csütörtök hajnalban, vagyis a második munkanapján az új vonatunk – talán éppen a kampánycélokra való fölhasználása ellen tiltakozva – úgy döntött, hogy máris kivesz egy kis szabadságot: nem indult be.

Az utasokat egy másik, fél órával később induló járatra irányították át. A CFR szerint a vonat fedélzeti számítógépének hibaüzenetei miatt döntöttek a járat aznapi törlése mellett.

Románia összesen 37 ilyen vonatot rendelt (a többi 36 később érkezik). Ez összesen 37 fedélzeti számítógépet jelent…

Két lábbal rúgta be az ajtót a tél

Szerdán – nem úgy mint a fent emlegetett brassói vonatjárat – megérkezett a tél.

Tette ezt kőkeményen és határozottan. Sok helyen erős havazás volt, az utakat csütörtök hajnaltól több megyében is takarítani kellett, és mit ad Isten, a hó miatt a CFR járatai is több száz percet késtek (mármint azok, amelyek egyáltalán elindultak).

Hargita megyében például a hóviharok miatt a Marosfő és Gyergyóhodos közötti szakaszon fák és letört ágak miatt állt le a vasúti közlekedés. A megyében különben több településen áramkimaradások voltak a mostoha időjárás miatt.

A vihar nemcsak a vasúti, de a közúti közlekedést is sok helyen megnehezítette. Kézdivásárhely közelében például fa dőlt a DN 2D jelzésű útra, Brassó és Suceava megyében – de máshol is – pedig hókotrók tucatjai dolgoztak az éjszakai óráktól kezdve, hogy járhatóvá tegyék az eltorlaszolt utakat.

A következő napok sem kecsegtetnek sok jóval, marad az ítéletidő. Az illetékesek erős havazásra és viharos széllökésekre figyelmeztetnek.

Péntek hajnaltól kora délutánig például vörös jelzésű hóviharriasztás lesz érvényben Krassó-Szörény, Hunyad, Fehér, Szeben, Brassó, Argeş és Dâmboviţa megye hegyvidéki területein, az 1700 méter fölötti régiókban, de az ország többi részén is sárga vagy narancssárga figyelmeztetés lesz érvényben.

Az egyik elnökjelöltnek törölnie kell az internetről a kampányanyagait

Tudják, ki az a Călin Georgescu? Persze, hogy nem.

Nos ő az AUR tagja, sőt miniszterelnök-jelöltje volt korábban, most pedig független jelöltként indul az elnökválasztáson, igaz a felmérések nem túl sok esélyt jósolnak neki.

Most viszont a Központi Választási Iroda (BEC) precedens nélküli döntése miatt mégis bekerült a hírekbe egy napra. A BEC ugyanis arra kötelezte hősünket, hogy takarítsa le az internetről minden kampányanyagát, ezekre ugyanis mellőzte feltüntetni az azonosító kódot, amelyet a törvény értelmében köteles csatolni az ilyen jellegű adatokhoz.

Ehhez hasonló Románia rövidke demokratikus történetében még nem fordult elő, úgyhogy meglepően pancsernek kell lenni hozzá.

A BEC egyébként egy magánszemély bejelentése nyomán intézkedett. Az illető biztosan nem a Călin Georgescu rosszakarója…

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

// még több főtér.ro