// 2024. október 5., szombat // Aurél
Kovászna

Nahát! A magyar feliratokat kórosan gyűlölő Dan Tanasă pofára is tud esni

Igaz, egyelőre csak alapfokon.

Azért történnek még furcsa dolgok a román igazságszolgáltatásban: a magyar feliratok és nemzeti jelképek ellen az állami intézmények készséges támogatásával irtóhadjáratot folytató román „civil”, Dan Tanasă most éppen pert vesztett egy magyarellenes akciója során.

A Háromszék beszámolója szerint a Tanasă által bejegyzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület a Gyerő József, Kovászna polgármestere ellen indított perben bukott – igaz, még csak alapfokon. A szervezet azért perelte be az elöljárót, mert nem volt hajlandó eltávolítani a városi művelődési ház oldaláról a Széchenyi-emléktáblát. Tanasăt és szervezetét az bántotta, hogy a márványlapon az egyik magyar felirat a román felett van.

Kovászna Megyei Törvényszék elutasította a keresetet, Gyerőnek adva igazat. A vesztes felperes meg sem várta a bírói döntés hivatalos kiközlését, máris fellebbezett.

A tábla elhelyezésére egyhangúlag mondott igent a helyi tanács, az avatásra a tavalyi Csoma-napok alkalmával került sor. Ezt követően Dan Tanasă átiratban kérte a városvezetőt, távolítsa el a közterületről a táblát, mert azon a Széchenyit bemutató magyar nyelvű szöveg a román fordítás felett található. A táblán a Kőrösi emberi nagyságát megfogalmazó Széchenyi-idézet is szerepel: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak.” 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro