Kedvezményesen válthatják lejre vagy euróra az elszáguldott árfolyamú kölcsönt.
A svájci frankban felvett hitelek kedvezményes - lejre vagy euróra - átváltását ajánlotta fel ügyfeleinek a román bankpiac harmadik legnagyobb szereplője, a Transilvania Bank kedden.
A pénzintézet azt is bejelentette, hogy - 81 millió euró kifizetésével - befejezte a Volksbank Románia részvényeinek a felvásárlását a német DZ Banktól és WGZ Banktól, valamint a francia BPCE-től. Így a romániai frankhitelesek 24 százaléka, 18 300 ügyfél átkerült a Volksbanktól a Banca Transilvaniához.
A bank a hitelkockázati illeték részletekben történő visszafizetését ígérte azoknak a frankhiteleseinek, akik május elején lejre vagy euróra váltják át hitelüket. A bank közleménye szerint „konkrétan 22,5 százalékos kedvezményt" ajánl bajba jutott frankhiteleseinek.
Romániában hat bank 75 ezer lakossági ügyfelét sújtotta a svájci frank januárban bekövetkezett váratlan erősödése. Miután a svájci jegybank eltörölte az árfolyamgátat az euróval szemben, a frank napok alatt mintegy húsz százalékkal 4,5 lej fölé drágult.
Azóta a svájci fizetőeszköz árfolyama 4,23 lejre esett vissza. Romániában a teljes, 100 milliárd lejt valamivel meghaladó lakossági hitelállomány 8,2 százalékát vették fel svájci frankban az ügyfelek 2007 előtt, többnyire még 2 lej alatti árfolyamon.
A romániai bankok januárban átmeneti (három hónapra érvényes) könnyítést ajánlottak frankhiteleseinek, általában a kamatok ideiglenes csökkentésével. A Volksbank akkor úgy döntött: három hónapig a svájci frank tavaly december 31-én érvényes 3,8 lejes árfolyamán számolja ki frankhitelesei következő három havi törlesztőrészletét.
A Volksbank portfólióját átvevő Transilvania Bank kedden közölte, hogy az intézkedés hatályát május 17-éig meghosszabbítja, így frankhiteleseinek a következő törlesztőrészletét is tavalyi árfolyamon számolja.
Az év elején a bajba jutott romániai devizahitelesek több tüntetést is rendeztek, a hitelek lejre váltását követelve. A tüntetők petícióban sürgették olyan jogszabály elfogadását, amely lehetővé tenné, hogy a devizahitelesek az eredeti árfolyamnál legfeljebb 20 százalékkal magasabb árfolyamon lejre váltsák hitelüket, a kamatfeltételek és a teljes hiteldíjmutató (THM) megváltoztatása nélkül.
Bár a frankhitelesek problémáiról élénk politikai vita alakult ki, a kormány közölte: nem akar semmilyen megoldást kötelezővé tenni a bankok számára.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.