// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Nagyon hiányzik a felfüggesztett udvarhelyi Regiotrans-járat

// HIRDETÉS

Olyannyira, hogy a megyei önkormányzat sürgeti a helyzet megoldását.

A Székelyudvarhely és Segesvár közötti vonatjárat felfüggesztése ügyében fordult a Hargita megyei önkormányzat a Román Vasúttársasághoz (CFR), amelytől a több száz utast érintő probléma mihamarabbi megoldását kérik. Incze Csongor, a megyei tanács alelnöke a CFR brassói kirendeltségét vezető Ion Pintea igazgatónak címzett levelében rámutatott: az Udvarhely–Székelykeresztúr–Segesvár között közlekedő szerelvénnyel több mint hatszáz diák és munkavállaló jutott el minden hétköznap iskolába, illetve munkába.

A megyei önkormányzat közleménye szerint az elmúlt időszakban több helyi önkormányzat és számos magánszemély fordult a hivatalhoz azt kérve, hogy szorgalmazzák a járat újraindítását. Az alelnöknek ráadásul az is tudomására jutott, hogy az érintett települések között járatokat működtető autóbusz-társaságok a bérletek és jegyek drágítására készülnek, ezzel is nehezítve az ingázók helyzetét.
Incze egyúttal ezeket a cégeket is felszólította arra, hogy ne emeljék az árakat, ne használják ki a polgárok kiszolgáltatott helyzetét, hiszen az utaslétszám egyébként is jelentősen emelkedni fog, így bevételnövekedésre számíthatnak.

Incze Csongor annak kapcsán fordult a CFR brassói irodájához, hogy múlt hétfőn a vasúti közlekedést felügyelő országos hatóság meghatározatlan ideig felfüggesztette a Székelyudvarhely és Segesvár közötti járatot is működtető Regiotrans magán-vasúttársaság tevékenységét. A CFR már szerdán jelezte, hogy pótolja a kieső szerelvények egy részét, a több mint hatszáz ingázót kiszolgáló járat azonban nem szerepel az állami társaság listáján.

A Regiotrans eközben a honlapján közzétett közlemény szerint már elindította a működési engedély ismételt megszerzése érdekében folytatott eljárást.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.