// 2026. május 20., szerda // Bernát, Felícia

Nagyon 21. századi lett a megújult nagyenyedi református kollégium

// HIRDETÉS

Közösen pályáztak az önkormányzattal az iskola felújítására.

Az egyház és az önkormányzat példás együttműködése révén, több mint ötmillió eurós uniós támogatásból újították fel a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot, amelyet a román állam 2004-ben szolgáltatott vissza az egyháznak - közölte a négyszázadik évfordulójához közeledő tanintézetben tartott sajtótájékoztatón kedden Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke.

Az egyházkerület sajtóirodájának közleménye szerint a nagyenyedi az egyetlen olyan épület, amelynek a könyvtárát is visszaszolgáltatták az egyháznak, miután az egyház elvállalta annak felújítását és karbantartását, illetve a munkálatok projektjét is elkészítette. Az EREK a kollégium épületegyütteséhez tartozó konyha és konviktus felszerelését is vállalta, ennek a befektetésnek az értéke 3,5 millió lej. Az újságírók a kollégium korszerűen felszerelt tantermeit és bentlakását is megtekinthették.

Fotók: Kiss Gábor

A püspök kifejtette: bár több önkormányzatnak is felajánlották, csak a nagyenyedi élt azzal a lehetőséggel, hogy közösen pályázzanak az iskola felújítására, így a polgármesteri hivatalnak 25 évig nem kell az épületért bért fizetnie, amennyiben abban magyar nyelvű oktatás folyik. Az erdélyi református kollégiumok jelenleg teológiai líceumokként működnek, kivételt képez a nagyenyedi, amely azonban szellemiségében ugyanolyan református, mint a többi - hangsúlyozta Kató Béla.

Rámutatott: a jelenleg 700 diákot nevelő nagyenyedi kollégium a dél-erdélyi magyarság egyik legfontosabb intézménye, ahol az elméleti osztályok mellett szakoktatás is folyik, hogy minden diák saját képességeinek megfelelően tudjon mesterséget tanulni, majd munkát vállalni.

Szőcs Ildikó igazgató elmondta: a bentlakást is sikerült felújítani, „áthozták a 21. századba" az épületet. A Bethlen Gábor Kollégium az egyik legmodernebb tanfelszereléssel rendelkező iskola, a három számítástechnikai laboratórium mellett minden osztályteremben interaktív táblák vannak, minden tanár külön laptopot kapott. A Bethlen Gábor Alapnál nyert pályázatból az iskola bútorzatát is kicserélték.

Kató Béla a sajtótájékoztatón elmondta: az épületet szeptember 17-én hálaadó istentisztelet keretében fogják átadni, az ünnepségre mind a román, mind a magyar állam képviselőit meghívják. Ugyanekkor kerül sor a Kárpát-medencei Református Kollégiumok közös tanévnyitójára is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség
Székelyhon

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség

Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.

// még több főtér.ro