Szerintünk nem kellett sokáig gondolkodni a válaszon.
Több mint 270 vizsgálatot zárt le tavaly az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), amely ezek nyomán nagyjából 630 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot - derült ki a szervezet szerdán közzétett éves jelentéséből.
Az OLAF tevékenységét ismertető értékelés szerint tavaly 272 ügyet zártak le, és ezekben 346 ajánlást adtak ki az illetékes uniós és tagállami hatóságok számára, amelyek lehetővé teszik 631 millió euró visszafizetését az EU költségvetésébe. A szervezet ezen időszak alatt 219 új vizsgálatot indított.
Giovanni Kessler, az uniós forrásokat érintő visszaélések felgöngyölítésével megbízott hivatal főigazgatója szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte: tavaly „elárasztották" a szervezetet a bejelentések.
Romániát Lengyelország követte szám szerint 16 vizsgálattal. A harmadik helyezett Magyarországon 13 ügyben vizsgálták a nemzeti vagy regionális szinten kezelt uniós források felhasználását.
Hangsúlyozták, „számos rendkívül súlyos szabálytalanságra", illetve lehetséges csalásra és korrupcióra derítettek fényt.
Az OLAF az ügyben az Európai Bizottságnak 228 millió euró, az Európai Beruházási Banknak pedig 55 millió euró visszafizettetését javasolta - állt a jelentésben.
Magyarországról 22 bejelentés érkezett feltételezett csalásokra vonatkozóan az OLAF-hoz 2016-ban, ezek közül 20 a magánszektorból, kettő pedig a közszférából. A legtöbb bejelentés Németországban és Romániában történt (35), a legkevesebb pedig Cipruson és Svédországban (1).
Kessler arról is beszámolt, hogy a jövőben szigorúbb vizsgálatokra számíthatnak majd azok az uniós tagországok, amelyek nem csatlakoznak az európai ügyészséghez. Hozzátette, ez nem fenyegetés, mindössze azonos feltételeket akarnak teremteni a csalások elleni küzdelem terén minden tagállamban.
Az ügyészi hivatal felállítását Lengyelország, Málta és Svédország mellett Magyarország sem támogatja, Hollandia még nem döntött, Nagy-Britannia, Dánia és Írország pedig jelenleg sem vesz részt a bel- és igazságügyi együttműködésnek ezen a területén.
A főigazgató elmondta továbbá, hogy „rendszerszintű problémákat" tártak fel az Európai Parlament működésében, amelyek ellen fel kell lépni. Példaként említette a korrupciót, az összeférhetetlenséget, és azt, hogy több képviselő is szabálytalanul használja fel az uniós pénzeket és fiktív állásokat hoz létre.
Jelentésében a hivatal a legfontosabb tendenciákat is elemezte. Mint írták,
sok esetben transznacionális bűncselekményekről van szó, gyakori az a szereposztás, hogy az ajánlatkérő más tagállamokban működő vállalatokat bíz meg, amelyek a munkát szintén más országokban letelepedett cégeknek adják alvállalkozásba.
Kiemelték emellett, hogy egyre „népszerűbbek" az uniós kutatási és foglalkoztatási támogatásokkal kapcsolatos csalások, továbbá hogy a bűnszövetkezetek összetett transznacionális rendszereket használnak a vámok elkerülésére.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.
Hetvenezer lejt csaltak ki ál-temetőfelügyelők egy nyugdíjastól. Halálos áldozata is van a Bucsecs-hegységben indult lavinának.
Hetvenezer lejt csaltak ki ál-temetőfelügyelők egy nyugdíjastól. Halálos áldozata is van a Bucsecs-hegységben indult lavinának.
További hírek: felmosatták a saját vérét a padlóról a rendőrök egy férfival, akit megharapott egy kutya. Az Egyesült Államokban elítélték a román állampolgár Thomasz Szabót, aki évekig hamis bombariadókkal szórakozott.

… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.