Ha a válaszuk nem, akkor gondolkodjanak még.
Nagyon úgy tűnik, hogy Tudorel Toader igazságügy-miniszter (esetleg a több korrupciós ügyben is érintett Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, a kormány igazi feje) igencsak berágott Laura Codruţa Kövesire, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) idén, hosszas erőfeszítések árán leváltott volt főügyészére: egy nyilatkozata értelmében még új munkahelyéről, a legfőbb ügyészségről is kirúgatná.
Toader hétfőn este az Antena 3 hírtelevízióban elmondta: az igazságügyi törvényeket módosító hétfői kormányrendelet értelmében immár a legfőbb ügyészségen dolgozó ügyészek esetében sem csupán a szolgálati időt szabják feltételül ahhoz, hogy ott tevékenykedhessenek, hanem megfelelő képesítéssel is rendelkezniük kell.
Magyarán: hiába állt Kövesi főügyészként a korrupcióellenes ügyészség élén, ha amúgy a szakmai képesítése alapján jelenleg csak törvényszéki ügyészként dolgozhatna.
Toader elmondta, az új szabályozást azért tartotta fontosnak, mert a DNA és a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) ügyészei esetében is szerepel a kritériumok között a megfelelő hosszúságú szolgálati idő mellett, hogy nem lehetnek ügyészek, ha korábban fegyelmi eljárás zajlott ellenük, megfelelően kell viselkedniük, és rendelkezniük kell a szükséges képesítéssel. Ez azonban a legfőbb ügyészségen eddig nem így volt, egyedül a szolgálati idő volt kritérium.
Mostantól viszont már az ott tevékenykedő ügyészektől is megkövetelik mindezeket. Vagyis ha kiderül, hogy Kövesi szakmai képesítése – avagy fokozata – jelenleg csupán arra jogosítja fel őt, hogy a törvényszéki ügyészségen dolgozzon, akkor repül a legfőbb ügyészségről, ahhoz ugyanis, hogy maradhasson, táblabírósági ügyészségi fokozat szükséges. A miniszter hozzátette: fogalma sincs, milyen fokozattal rendelkezik Kövesi. Azért gyanítjuk, hogy valami halvány sejtése mégiscsak lehet.
Mint ismeretes, miután Klaus Iohannis államfőt az alkotmánybíróság kötelezte, hogy Toader javaslatára – aki fegyelmi okokra hivatkozott – menessze Kövesit a DNA éléről, Augustin Lazăr július 11-én a segítségére sietett, és kinevezte őt a legfőbb ügyészség képzési és ellenőrzési osztályára, ahol a 2016 és 2020 közötti időszakra kidolgozott korrupcióellenes stratégia gyakorlatba ültetése, valamint a korrupcióellenes stratégia naprakésszé tétele a feladata.
Ahogy a miniszter nyilatkozatait elnézzük, már nem sokáig.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.