Ócskavassal foglalkozó cégek is licitálhatnak a húsz darab T-55-ös harckocsira. Mennyibe kerülnek?
Összesen, húsz T-55-ös tankon adna túl a román állam, a védelmi minisztérium alá tartozó hadiipari cégen, a Romtehnicán keresztül. A Szovjetunióban kifejlesztett, más országokban is gyártott közepes harckocsik több típusát is elárverezik, kiindulóáruk 44 640 lej (áfa nélkül). Persze, csak védelemmel vagy vasbegyűjtéssel foglalkozó cégek licitálhatnak rá, garanciaként befizetve a kezdőár 10 százalékát. Alsó hangon az állam egy millió lejt kaszál az üzleten, ha akad vásárló.
A védelmi minisztérium eredetileg több mint négyszáz ilyen tankot kezelt ( T-55AM és T55AM2), egy időben saját gyártmánnyal is rendelkezett (TR-580). Az árverésre bocsátott tankokat 1962 és 1972 között gyártották, ezzel jó eséllyel a legósdibb nehéz páncélozott harci eszközök a román védelmi erők állományában.
„A kisebbségre irányuló támadások mindig is jelen voltak, hol takaréklángon, hol nyílt tűzzel.”
Meglepő, sokkoló volt az elnökválasztás érvénytelenítése? A román politikai mintázatok alapján nincs új látnivaló.
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
Magyarország (a szomszédos országokkal ellentétben) egészen 1941. június 27-ikéig kimaradt lényegében a második világháborúból. Aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott. De mi volt a valós oka a hadba szállásnak?
… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.
Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.
Victor Ponta George Simionnal is együttműködne esetleges elnöksége alatt. Egy ötéves kislányt erőszakoltak meg Aradon.
Két hét leforgása alatt két fiatal rezidens orvos halt meg Moldvában; mindketten a gasztroenterológiai osztályon teljesítettek ügyeletet, egyikük a iași -i Sf. Spiridon kórházban, a másik Bârladon.
Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.
Egy 16 éves fiatalt vettek őrizetbe április 16-án a Hargita megyei rendőrök, akit azzal gyanúsítanak, hogy mutogatta magát közterületen és nőket bántalmazott.
Egy megyei hivatal vezetője pedig caragialei magaslatokban mutatta be, hogyan kel lebukni egy rakás kenőpénzzel.

Az energiaegyensúly-hiány a vonatközlekedést is befolyásolhatja húsvétkor. A romániai digitális kompetenciakeretet akarja egységesíteni Bogdan Ivan gazdasági miniszter.

… az államelnök-jelöltek sikeresélyét szinte percenként mérik most már, és van is egy meglepetés… és egy kórház műtőjében éppen beavatkozás közben vált le a mennyezet.

Kutyaadót vezet be egy polgármester. Továbbá két polgármester is rácsok mögött tölti a húsvétot.
Kutyaadót vezet be egy polgármester. Továbbá két polgármester is rácsok mögött tölti a húsvétot.
… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.
… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.
Victor Ponta George Simionnal is együttműködne esetleges elnöksége alatt. Egy ötéves kislányt erőszakoltak meg Aradon.
Victor Ponta George Simionnal is együttműködne esetleges elnöksége alatt. Egy ötéves kislányt erőszakoltak meg Aradon.
Az egyik államfőjelölt bevezetné a halálbüntetést. Egy tíz éves autóvezető gyereket üldözött a rendőrség kilométereken át.

Módosulnak a medvékkel kapcsolatos jogszabályok. A románok majdnem mind az EU-ban és a NATO-ban maradnának egy új felmérés szerint.

Továbbá: Emil Boc polgármester mondott egy viccet Marikával meg Pistivel. És: a kormány hadat üzent az iskolákban éktelenkedő udvari budiknak.

Hetvenkétezer eurót csalt ki egy mozgáskorlátozott férfitól egy Spanyolországban élő román nő. Piros tojás, fehér nyuszi, locsolás előtt jár a nyugdíj.