Kolozsváriak! Ez a ti ügyetek! Tenni kell valamit a városért!
Azután, hogy a múlt hét végén kiderült, az igazságszolgáltatás nem szolgáltatott Kolozsvárnak kétnyelvű helységnévtáblákat, a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport akcióba lépett.
Február 12-én, csütörtökön délután lezajlott a csoport által a kolozsvári városvezetés által fennen hangoztatott,ám annál hamisabban csengő multikulturalitás ellen kilátásba helyezett tiltakozás-sorozat első epizódja. Szalagavatás. Hosszában.

Kicsivel délután öt óra előtt 180-nál több kolozsvári polgár (többségükben magyarok) gyülekezett Kolozsvár főterén, a csípős hideg ellenére. A szervezők körbetekerték a 410,9 méternyi piros szalagot a téren (egy-egy milliméter jutott a város minden lakójára), a jelenlevők kezükbe fogták, aztán, pontban öt órakor megjelent egy „Elöljáró”, és egy hangosbeszélőn harcias indulókat szolgáltató „Ceremóniamester” egy ollóval elkezdte vágni a szalagot. Hosszában.

A hosszú szalag átvágását egy perces néma csend követte. Remélhetőleg az intolerancia, a butaság, az otromba gőg halálát jelölte. Bár ezzel kapcsolatban vannak kétségeink. Ezek után a tömeg szétoszlott. Csendben. A csendőröknek ezúttal sem volt dolguk.
A szervezők egy kétnyelvű kérvény formanyomtatványait és szétosztották a jelenlevők között. Akinek jutott, bátran kérvényezheti a kétnyelvű városnévtáblák kihelyezését Kolozsváron. A feladat a következő: a kitöltött kérvényt le kell adni a polgármesteri hivatalban, iktatni kell, az iktatószámot posztolni kell a musai-muszáj civil kezdeményező csoport Facebook-oldalán.
Jó kérvényezést kívánunk mindenkinek. És kolozsváriak, ne feledjétek, nem lehet mindig arra várni, hogy valaki más intézze el a mi ügyeinket!
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?