// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Dől a lé

Munkaügyi miniszter: azért nő röhejes összeggel a családi pótlék, hogy a szülők ne abból éljenek

Frappáns választ adott a dilemmákra a tárcavezető.

Mi is megírtuk, hogy a kormány az inflációt ellensúlyozandó több intézkedést is hozott, többek között 12,5 százalékkal nőnek a nyugdíjak januártól, emellett még számos juttatás összegét növelik – nem egy esetben jelképes összeggel. Ilyen a gyermekpénznek is nevezett családi pótlék, is, amely már amúgy is röhejes összegű – két éves korlót 18 éves korig 243 lej, két éves kor alatt pedig 600 lej.

Előbbi esetben 12 lejjel 255, utóbbiban 30 lejjel 630 lejre nő az összeg.

Marius Budăi munkaügyi miniszter egészen eredeti magyarázattal állt elő arra nézvést, miért csak ilyen hangyányi mértékben nő a támogatás. Először is azért, mert ez felel meg az éves infláció mértékének, márpedig a cél az volt, hogy ennyivel növeljék a juttatás.

A másik viszont az, hogy munkavállalásra ösztönözzék a szülőket.

„Nem nekünk kell abban támogatnunk az olyan családokat, amelyekben munkaképesek a szülők, hogy csak a családi pótlékból éljenek” – jelentette ki sommásan a miniszter. Arra a felvetésre, hogy mi van azokkal a családokkal, amelyek mégis kizárólag a gyermekpénzből élnek, a miniszter kijelentette: az ilyen esetekben a szülőket rá kell bírni, hogy munkát vállaljanak.  

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro