Megállapodás van, együttműködés nem nagyon.
Csődöt mondott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közti együttműködés – állítják az MPP háromszéki vezetői, akik szerint szervezetük csúcsvezetésének inkább a nemzeti oldal megerősítésén kellene fáradoznia. Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke keddi sajtótájékoztatóján rámutatott: az RMDSZ nem támogatta a polgáriak által múlt szombaton Sepsiszentgyörgyön szervezett tömegrendezvényt – melynek résztvevői az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretek betartását követelték –, mi több, úgy tudják, hogy a szövetség a rendezvény ellen kampányolt.
„Ez a gesztus arra világított rá, hogy a polgári párt nem tud nemzeti ügyekben együttműködni az RMDSZ-szel, mint ahogyan azt a március 21-én megkötött paktumban rögzítették a szervezet vezetői. Az úgynevezett stratégiai partnerség inkább stratégia volt, mint partnerség, és így utólag kijelenthetjük, hogy csak káros hatásai voltak az MPP-re” – fogalmazott Bálint József.
A Konzervatív Párt (PC) képviselőinek kijelentésére utalva, miszerint a párttörvény alapján az MPP-nek fel kellene oszlania, mivel nem indult két egymást követő parlamenti választáson, a háromszéki politikus megjegyezte: a polgári párt mindkét alkalommal azért lépett hátra, hogy ne veszélyeztesse az erdélyi magyarság képviseletét. „Úgy látszik, pozitív gesztusainkkal nem találtunk partnerre” – jegyezte meg.
Biró Zsolt, az MPP országos elnöke úgy fogalmazott, továbbra is szeretnék nemzeti kérdésekben megtalálni a közös hangot az RMDSZ-szel, mert fontosnak tartják az erős fellépést, ám furcsállják, hogy a szövetség nem találta időszerűnek a polgári párt szombati akcióját.
További vélemények az alábbi linken.
Kép: kolozsvariradio.ro
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.