Egy igazoltatás során keveredett tűzharcba a rendőrökkel. A német hatóságok megerősítették az információt.
FRISSÍTÉS:
Kétséget kizáróan megállapították, hogy a hétfői berlini kamionos merénylet feltételezett elkövetőjét, Anis Amrit lőtték le pénteken az olaszországi Milánóban – jelentette be a német szövetségi legfőbb ügyész.
Peter Frank a hatóság karlsruhei központjában tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a Milánóban rendőrökkel folytatott tűzpárbajban meghalt férfi azonosításához a Németországban rögzített ujjnyomatokat is felhasználták.
A nyomozást teljes erővel folytatják tovább, a legfőbb kérdés annak megállapítása, hogy vannak-e társtettesek és bűnsegédek, és hogy tudhatott-e valaki a merénylet tervéről.
Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: valóban meg kell majd vizsgálni, hogy a német hatóságok korábban miként téveszthették szem elől a közveszélyes iszlamistaként számon tartott tunéziai férfit, de elsőként a 12 halálos áldozatot és 56 sebesültet követelő támadás ügyét kell feltárni.
Németországban széles körben bírálják a biztonsági szerveket, amiért nem tudták megelőzni a merényletet, utána pedig egy ártatlan embert gyanúsítottak meg, és amikor megállapították, hogy Anis Amri lehet az elkövető, nem tudták elfogni, a tunáziai férfi így Franciaországba, majd Olaszországba menekülhetett.
A hétfői berlini merénylet feltételezett elkövetője, Anis Amri halála után sem csökken a terrorveszély Németországban, a fokozott biztonsági intézkedések továbbra is érvényben maradnak – ezt Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter jelentette be pénteken Berlinben.
A miniszter köszöntet mondott az olasz hatóságoknak, és külön a két olasz rendőrnek Anis Amri kézre kerítéséért.
„Nagy megkönnyebbülés, hogy ez a merénylő már nem jelent többé veszélyt” – mondta Thomas de Maiziere.
A kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa közölte, hogy haladéktalanul megbeszéléseket kezd az eset szabályozási tanulságairól a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) illetékes szakminiszterével, Heiko Maas-szal, az igazságügyi tárca vezetőjével.
Aláhúzta, hogy már régen elkészült a belügyi tárca tervezete a kitoloncolási szabályok szigorításáról és az elutasított menedékkérők egy csoportjára, az úgynevezett befogadott státusban lévőkre vonatkozó előírások átalakításáról.
Olasz sajtóértesülések szerint Milánóban lelőtték a berlini merénylettel gyanúsított Anis Amrit. Az elsődleges információk szerint Milánóban, egy igazoltatás során állítottak meg a gyalogosan közlekedő férfit, aki a hátizsákjából előkapott egy fegyvert és rálőtt az egyik rendőrre. Az egyenruhások viszonozták a tüzet.
A La Stampa úgy tudja, hogy a lelőtt férfi az kiáltotta Allah Aklbar, mielőtt tüzet nyitott.
A meglőtt járőr a vállán sérült meg, kórházban ápolják, de sérülése nem súlyos.
A merénylő kiléte még nem biztos, mert a lelőtt férfinél nem voltak iratok. A La Stampa úgy tudja, a férfit egy vasútállomás közelében akarták igazoltatni, és Franciaországból érkezett vonattal Milánóba.
A rendőrök egy vonatjegyet találtak nála, amelynek tanúsága szerint a franciaországi Chambéryben szállt vonatra, és Torinón keresztül érkezett Milánóba.
A német szövetségi legfőbb ügyészség kapcsolatba lépett az olasz hatóságokkal a gyanúsítottról szóló sajtójelentések tisztázása érdekében - mondta pénteken az ügyészség szóvivője.
Marco Minniti olasz belügyminiszter megerősítette, hogy a berlini merénylet gyanúsítottját lőtték le.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.