// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Nem tériszonyosnak való vidék

Most hogy vége a szezonnak, túraútvonalat adtak át a vadregényes Túri-hasadékban

Jó hír az aktív turizmus hívei számára: hétfőn új túraútvonallal bővült a Kolozs megyei kirándulóhelyek listája.

Bár a Túri-hasadék a Tordai-hasadékhoz hasonló természeti látványosságokkal rendelkezik, és nincs is nagy távolságra – mindössze pár kilométerre – Tordától, a turisták körében kevésbé ismert és felkapott hely. Ez annak is betudható, hogy mindeddig csak megfelelő felszereléssel lehetett végigjárni a szurdokot, mivel az útvonal többször is keresztezi a Rákos patakot.

Helyi és megyei összefogással sikerült turistajelzésekkel és drótsodronnyal ellátni a szurdokot, így a látványosság immár családok számára is biztonsággal járható. A felújított pannókon három nyelven, románul, magyarul és angolul ismertetik a természetvédelmi terület növény- és állatvilágát.

A túraösvény 1,6 kilométer hosszú, és megtétele mintegy 2,5 órát vesz igénybe. A megfelelő felszerelés – hám, heveder, sisak – továbbra is elengedhetetlen. A Salvamont Salvaspeo Megyei Hegyimentő-szolgálat azt javasolja, hogy a turisták a Tordatúrról induló kék jelzést kövessék, majd a szurdok bal oldalán, a tordai Potaissa Egyesület által kiépített tematikus útvonalon térjenek vissza.

A tordatúri szurdok Tordától északra, Tordatúr és Koppánd között található. A mintegy 25 hektáron elterülő természetvédelmi területen legalább harminc barlang, vízesések és látványos sziklaképződmények találhatók, ugyanakkor a környéken régészeti leletek sokaságát tárták fel.

A túraútvonalat Vákár István, a megyei önkormányzat alelnökének, valamint a Kolozs Megyei Tanácsnak alárendelt Salvamont Salvaspeo Megyei Hegyimentő-szolgálat munkatársainak és Tordatúr polgármesterének jelenlétében hétfőn adták át.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro