// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda

Moldvában is elfogyott a türelem: ismét tüntetni fognak Bukarestben az autópályáért

// HIRDETÉS

Az sem állítja meg őket, hogy a fővárosi önkormányzat nem hagyta jóvá a demonstrációt.

Bár nem kaptak rá engedélyt a fővárosi önkormányzattól, tüntetést szerveznek pénteken az Egyesülés autópályát sürgető civil szervezetek Bukarestben, a Győzelem téren. A demonstráción négy beszédes nevű egyesület, Moldva Autópályát Akar, az Együtt az A8-asért, a Pro Infrastructură és a Moldva Fejlődéséért Mozgalom vesz részt, várhatón mintegy ötven fővel. Az önkormányzat a téren meghirdetett másik eseményre hivatkozva tagadta meg az engedélyt tőlük, de ez sem állítja meg őket, hogy utcára vonuljanak.

A Iaşi-t Marosvásárhellyel összekötni hivatott autópályáért már többször is tüntettek, illetve petícióztak, de úgy tűnik, ez sem győzte meg a kormányt arról, hogy komolyan vegye a saját – törvénybe iktatott – centenáriumi ígéretét, és jelentősebb forrást különítsen el a tíz éve halogatott sztrádára.

Az emiatt dühös civil szervezetek néhány konkrét követelésüknek adnak hangot a tüntetésen: a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezetőjének lemondását és egy kompetens szállításügyi miniszter kinevezését szeretnék elérni, ugyanakkor kőbe vésett határidőt a megvalósíthatósági tanulmány véglegesítésére. Tíz pontba szedett követeléslistájuk itt olvasható. 

A szervezetek türelme már rég elfogyott, és az csak rátett még egy lapáttal, hogy a frissen elkészült állami költségvetés mindössze 9 millió lejt (2 millió eurót) szán erre az autópályára, ami mindössze 200  méter autópálya építésére lenne elég. Azt pedig csak távlati megoldásnak tűnik, hogy CNAIR azt ígérte, 37 millió lejes hitelhez folyamodik a Moldvát Erdéllyel összekötő centenáriumi autópálya finanszírozására.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro