// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Miniszter: azért nem kapnak fizetett szabadságot minden online tanuló diák szülei, mert valakinek dolgozni is kell

// HIRDETÉS

Lógatnák otthon a lábukat az állam pénzén, mi?!

A kormány a tanév kezdetére kiadott egy korrekt és méltányos rendeletet, amely fizetett szabadnapokat biztosít azon, legtöbb 12 éves diákok egyik szülője számára, akiknek a koronavírus-járvány miatt nincs módjukban személyesen részt venni az oktatásban, ezért otthonról, online kell tanulniuk.

Hiszen mégiscsak gyerekekről van szó, akikre közben vigyázni kell. Pláne az órák után.

Természetesen erről a rendeletről is kiderült időközben, hogy csak papíron korrekt és méltányos.

Rengeteg szülő panaszkodott ugyanis, hogy az iskola online, esetleg vegyes oktatási rendszer mellett döntött, ám mégsem jogosultak a fizetett szabadnapokra.

Az ok: a tanintézmények nem a katasztrófavédelem tisztiorvosi szolgálati epidemiológiai vizsgálat nyomán meghozott rendelkezése nyomán zártak be.

A munkaügyi minisztérium most meg is erősítette: a fizetett szabadnap csak abban az esetben jár, ha az iskolai oktatást azért kell felfüggeszteni, mert koronavírusos esetet találtak, ezt a tisztiorvosi szolgálat vizsgálata hivatalosan is megerősíti, és ennek nyomán a katasztrófavédelem elrendeli a bezárását.

Csakhogy számos olyan iskola van, ahol egyszerűen azért nem lehetséges a jelenléti oktatás, mert nincs elegendő tanterem ahhoz, hogy a fizikai távolságtartást figyelembe véve minden diáknak helyet tudjanak biztosítani.

Ráadásul az is előfordul, hogy a szülők azért döntenek az online oktatás mellett, mert a családban veszélyeztetett kategóriába tartozó családtag van.

Nos, a kormány álláspontja egyértelmű: erre nem terjed ki a méltányosság, vagyis ők nem kapnak fizetett szabadnapokat.

Violeta Alexandru munkaügyi miniszter el is magyarázta, hogy ez miért helyes így.

Persze nem helyes, de ő elmagyarázta.

Szerinte fontos a gyerekek visszatérése az iskolapadokba, de ugyanolyan fontos, hogy a szülők visszatérjenek a munkahelyükre.

Ha ugyanis hosszú ideig hiányoznak a munkából, az elsősorban őket érinti hátrányosan, mert egyre több munkát kell utólag bepótolni.

Másrészt a munkaadókat is, hiszen nekik meg szükségük van az alkalmazottakra azért, hogy a cég folytathassa a tevékenységét.

És hogy mi lenne a megoldás? Hát az önkormányzatok hozzanak létre iskola utáni gyermekmegőrzőket – mondja a miniszter.

Magyarán: ez nem az ő és a kormány problémája.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro