Nem ússzuk meg az egyre vészesebben közeledő globális élelmiszerkrízist. Egyik előjele, hogy a járvány miatt tizedik hónapja egyhuzamban nőnek az alapélelmiszerek árai – Romániában is.
A járványtól sem szabadultunk még meg, de már most biztosra vehetjük, hogy az egészségügyi válság után előbb-utóbb az elkerülhetetlen élelmiszerválsággal is szembe kell nézzünk. A szakértők a 2000-es évek második felétől kezdve rendszeresen figyelmeztetnek: a globális népességnövekedés és sok más egyéb tényező következményeként pár évtizeden belül komoly élelmiszerválság alakul ki. A koronavírus-járvány nemhogy kitolta volna a válság várható kezdetét, előrehozta azt, ami abban is megmutatkozik, hogy
A külső okokat jól ismerjük, ezek közül elég a klímaválság mezőgazdaságra gyakorolt hatását megemlíteni, de belső okok közül a szakértő azt emelte ki, hogy Románia nem megfelelő gazdaságpolitikát folytat. Zöldséget, gyümölcsöt, gabonát exportálunk, míg feldolgozott élelmiszereket importálunk, amiért sokkal többet fizetünk az áruházláncok pénztárgépeinél. A pandémia miatt teljes ágazatok álltak le, kevesebben vásárolnak, az üzletek annak érdekében, hogy elkerüljék a veszteséges működést, árakat emelnek.
Két éve tartó durva szárazság után Románia nem képes egy olyan program beindítására, mely a zöldségek, gyümölcsök, húsok hazai feldolgozását serkentené.
Ha a korlátozások nem oldódnak fel, júliusban további növekedés várható, amihez hozzáadódik az energiaárak és az adók növekedése is. Semmi jóra nem számíthatunk – állítja Mircea Coșea gazdasági szakértő.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése szerint a globális élelmiszerár-index tizedik hónapja nő. Ezt a mutatót az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag (növényi olajok, gabona, húsfélék, tejtermékek és cukor) nemzetközi piaci ára alapján számolják ki. Az index 2021 márciusában 118,5 pontra nőtt, amire 2014 júniusa óta nem volt példa. Az utóbbi hónap növekedését elsősorban a növényi olajok árának megugrása okozta.
A szakértő szerint mindez már az elkerülhetetlen globális élelmiszerválság egyik előjele. A pandémia a legszegényebb országokban gyorsítja fel a folyamatot. Az ENSZ becslése szerint az éhezés veszélye körülbelül 183 millió embert fenyeget. Ebből a szempontból 2021 nehezebb év lesz, mint 2020.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.