// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Mind elfogyott a Kárpát-medence kenyere

// HIRDETÉS

Brutális és megható volt idén is az óriáskenyér felszeletelése és szétosztása Kolozsváron.

Ha annyira nem is lepett meg, mint tavaly, hogy közelről mekkora a Kárpát-medence kenyere, illetve a Kolozsvárnak sütött testvércipója, impozáns méretével még mindig hat, és nem csak arra a féltucat önkéntesre, aki felcipelte a "cipót" a főtéri nagyszínpadra.

Bár egész nap esett az eső, és az aznap, augusztus 20-án reggel kisült kenyér bő negyven percet késett a kolozsvári dugók miatt, nagyjából kétszáz személy várta, hogy az egyházi elöljárók megszenteljék az összetartozás szimbólumává sütött kenyeret, majd hogy az önkéntesek szétosszák.

Másodjára sütötték ki Szolnokon a Kárpát-medence kenyerét és hasonló méretű testvércipóit Diószegi László sepsiszentgyörgyi pékmester vezetésével. A pékek, akárcsak a hozzávalók, a Kárpát-medence más-más településeiről érkeztek, és idén rekordméretű, 250 kilós kenyereket alkottak. De úgy, hogy nem kisebb adag tésztákat sütöttek egymás mellé, hanem mindegyik kenyér egyetlen darab tésztamasszából sült, ezt kellett dagasztani, kemencébe be- és kiemelni.

A Kolozsvárnak szánt "cipót" Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok Megye Közgyűlésének elnöke hozta el, Horváth Anna alpolgármester köszönte meg, és a történelmi egyházak vezetői, képviselői szentelték meg.

Az egyébként is rövid áhítatot többször megtörte a rakoncátlankodó hangosítás, majd az a látvány is disszonáns érzéseket váltott ki, amikor az egyházi és világi elöljárók hosszú pengéjű késeket kaptak.

Hogy annak a látványnak a brutalitásáról ne is beszéljünk, ahogy egyszerre beleszúrták a késeket az óriási kenyérbe, és őket is meglepő, jókora erőfeszítéssel feldarabolták.

A darabokat aztán a téren felállított asztalokon népviseletbe öltözött gyerekek szeletelték fel, és osztották szét a szeleteket meghatódottan fogadó kolozsváriaknak. Egyetlen színpadi notabilitás folytatta aztán lent is a munkát a gyerekek mellett: Rácz Norbert unitárius lelkész. 

Nemcsak azért volt szimpatikus, mert nem hagyta egyedül a gyerekeket a szeletelés és osztogatás jóval időigényesebb és fizikai erőt is igénylő munkájában, hanem mert látszott, hogy így is kapcsolatot szeretne teremteni az emberekkel, nemcsak a szószékről vagy a színpadról.

Itt a vége, fuss el véle!

Miután leszállt róla a sajtó, Horváth Anna is bekapcsolódott az utolsó szeletek szétosztásába. A Kárpát-medence kolozsvári kenyere pedig (a nem ehető héjat leszámítva) az utolsó morzsáig elfogyott.

Persze egy ilyen történet nem zárulhat mesei fordulat nélkül: a kenyérsorban egyszercsak feltűnt hétköznapi álruhájában a Dónát úti orgonák és a magyarnapos szelfik királya. A hívatlan király nem őrizgette sokáig az inkognitóját: Sebesi Karen Attila ünnepi konferanszié gyorsan kiszúrta Tamás Gábor énekest a sorbanállók között, aki nemcsak kenyeret kapott, de azt a privilégiumot is, hogy a színpad melletti VIP-sátorban fogyaszthatta el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro