Persze jó, hogy van, ami rendesen épül, de azért mégis bosszantó, hogy nem lehet mindenhol ugyanúgy dolgozni.
Furcsa kettősség jellemzi a romániai autópálya-építéseket: miközben az észak-erdélyi autópálya, amely Nagyváradtól Kolozsváron és Marosvásárhelyen át Brassóig haladva a magyarok által is nagy számban lakott vidékeket kötné össze, alig halad, egy másik, szintén erdélyi szakaszon példás gyorsasággal dolgoznak. Az A1-es autópálya Erdélyt és Dél-Romániát összekötő, Nagyszeben és Pitești közötti szakaszának egy viszonylag rövid, de fontos, 13,7 kilométeres szelvényéről van szó, amely Nagyszeben és Bojca között húzódik. A legfrissebb, hétvégi felvételek tanúsága szerint a szakaszon, ahol egy jókora völgyhíd is épül,
Máshol, ahol a terep nem ennyire egyenletes, még néhány völgyhídon és felüljárón dolgoznak. A közlekedési beruházásokat figyelemmel követő civil szervezet, a Pro Infrastruktúra Egyesület mindezek alapján azt mondja: bár a szakasz elkészülési határideje 2023 márciusa, egyre reálisabbnak tűnik, hogy már jóval a határidő előtt, akár már idén októberben vagy novemberben átadják. Ez ugyan kis szakasz, de fontos, ezzel ugyanis elkerülhető lesz a zsúfolt Nagytalmács-Vesztény útszakasz, és a helybeli lakosok is tisztább levegőhöz jutnak. Mindeközben az észak-erdélyi autópálya egyik Bihar megyei szakasza elkészültének időpontja ismét csak homályba vész, miután a közutak építésével és karbantartásával foglalkozó országos vállalat (CNAIR)
A Bihar község és Bisztraterebes közötti szakaszról van szó, amely kapcsán vita támadt a közútkezelő és a kivitelező között. A nyertes cég ugyanis jelezte: a hosszú évekkel ezelőtt félbehagyott munkálatok helyszínén számos esetben nem sikerült az állagmegőrzés, így többletmunkálatok szükségesek – ehhez pedig természetesen több pénz is kell. A közútkezelő viszont erről hallani sem akart. A vitát végül szerződésbontással zárták le – Sorin Grindeanu közlekedési miniszter szerint a lehető leghamarabb igyekeznek új kivitelezőt találni, a pórul járt váradi cég, a Trameco viszont visszaélésnek tekinti a szerződés felbontását.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.