// 2026. augusztus 16., vasárnap // Ábrahám

Miközben az észak-erdélyi autópálya építése továbbra is csak akadozva halad, egy másik erdélyi sztrádaszakasz még idén elkészülh

// HIRDETÉS

Persze jó, hogy van, ami rendesen épül, de azért mégis bosszantó, hogy nem lehet mindenhol ugyanúgy dolgozni.

Furcsa kettősség jellemzi a romániai autópálya-építéseket: miközben az észak-erdélyi autópálya, amely Nagyváradtól Kolozsváron és Marosvásárhelyen át Brassóig haladva a magyarok által is nagy számban lakott vidékeket kötné össze, alig halad, egy másik, szintén erdélyi szakaszon példás gyorsasággal dolgoznak.

Az A1-es autópálya Erdélyt és Dél-Romániát összekötő, Nagyszeben és Pitești közötti szakaszának egy viszonylag rövid, de fontos, 13,7 kilométeres szelvényéről van szó, amely Nagyszeben és Bojca között húzódik.

A legfrissebb, hétvégi felvételek tanúsága szerint a szakaszon, ahol egy jókora völgyhíd is épül,

gőzerővel zajlik a munka, egyes részeken már az aszfaltot is leterítették.

Máshol, ahol a terep nem ennyire egyenletes, még néhány völgyhídon és felüljárón dolgoznak.

A közlekedési beruházásokat figyelemmel követő civil szervezet, a Pro Infrastruktúra Egyesület mindezek alapján azt mondja: bár a szakasz elkészülési határideje 2023 márciusa, egyre reálisabbnak tűnik, hogy már jóval a határidő előtt, akár már idén októberben vagy novemberben átadják.

Ez ugyan kis szakasz, de fontos, ezzel ugyanis elkerülhető lesz a zsúfolt Nagytalmács-Vesztény útszakasz, és a helybeli lakosok is tisztább levegőhöz jutnak.

Mindeközben az észak-erdélyi autópálya egyik Bihar megyei szakasza elkészültének időpontja ismét csak homályba vész, miután a közutak építésével és karbantartásával foglalkozó országos vállalat (CNAIR)

épp az elmúlt hetekben bontotta fel a szerződést a kivitelezővel.

A Bihar község és Bisztraterebes közötti szakaszról van szó, amely kapcsán vita támadt a közútkezelő és a kivitelező között.

A nyertes cég ugyanis jelezte: a hosszú évekkel ezelőtt félbehagyott munkálatok helyszínén számos esetben nem sikerült az állagmegőrzés, így többletmunkálatok szükségesek – ehhez pedig természetesen több pénz is kell.

A közútkezelő viszont erről hallani sem akart.

A vitát végül szerződésbontással zárták le – Sorin Grindeanu közlekedési miniszter szerint a lehető leghamarabb igyekeznek új kivitelezőt találni, a pórul járt váradi cég, a Trameco viszont visszaélésnek tekinti a szerződés felbontását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap
Főtér

Fejszékkel, botokkal támadtak a mentősökre, mert azt hitték, gyerekeket rabolnak el – hírek vasárnap

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.