A szenátus és a képviselőház nem ért egyet abban, hogy kinek a hatásköre a család fogalmáról szóló alkotmánymódosító kezdeményezésről dönteni.
Bár hétfőn cikkelyenként elfogadták, kedden mégis váratlanul levették a család fogalmáról szóló alkotmánymódosító kezdeményezés megszavazását a képviselőház ülésének napirendjéről. Az alsóházban 139 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással döntöttek arról, hogy küldjék vissza a tervezetet, mert a szenátus – a PSD képviselőházi frakcióvezetője, Marcel Ciolacu szerint – minden magyarázat nélkül hárította át az illetékességet a képviselőházra.
A Koalíció a családért egyesület által indítványozott polgári kezdeményezés azt szeretné elérni, hogy az alkotmányba foglalják bele: „család egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrehozott házasságán alapul”. A jelenlegi „házastársak” kifejezés tágan értelmezhető, nem zárja ki az azonos neműek házasságát, és bár a 2011-ben elfogadott polgári törvénykönyv tiltja azt, a kezdeményezők szükségesnek érzik alkotmányos szintre emelni a korlátozást.
A polgári kezdeményezést hárommillióan írták alá, és tömegmozdulásokat is szerveztek országszerte a társadalmi támogatottság kifejezésére. Ezért is tűnhet váratlannak az, hogy a képviselőház végül kedden visszaküldte a tervezetet a házbizottságoknak, hogy együtt döntsenek a hatáskörvita kimenetelét illetően. Az ellenzék szerint a PSD csak kifogást keresett a tervezet halasztására, hogy időt nyerjen a képviselők mozgósítására, ugyanis a keddi szavazás esetén a többség nem szavazta volna meg.
Míg a honatyák arról vitatkoznak, hogy milyen törvénytípusok vannak, és ezekben melyik ház az illetékes, a tervezet tehát visszakerült a házbizottságokhoz. Várhatóan a két ház egyidejűleg vitatja meg a kezdeményezést, majd egy együttes ülésen hozza meg a végső döntést, így elkerülhető a vita arról, hogy melyik a döntő ház, végül pedig Klaus Iohannis elnök elé kerül – ismertette a forgatókönyvet az Adevărulnak Georgian Pop képviselőházi titkár.
A tervezetnek mindkét házban kétharmados támogatottsága kell legyen, és amennyiben a két ház nem ugyanabban a formában fogadja el, az együttes ülésen a honatyák kétharmadának kell megszavaznia.
A Koalíció a családért tervezetének társadalmi támogatottságát alátámasztja, hogy több mint hárommillióan írták alá, köszönhetően annak, hogy szinte valamennyi egyház mellé állt. Vannak azonban olyan szervezetek is, amelyek kifogást emeltek ellene, például a Romániai Szövetség az Emberi Jogok Védelmére – Helsinki Bizottság (APADOR-CH), mely arra hívja fel a figyelmet, hogy az alkotmányos szintre emelt hagyományos családmeghatározás nemcsak az azonos nemű párokat érinti, hanem a gyereküket egyedül nevelő – özvegy vagy elvált – szülőket is, akik alkotmányos védelem nélkül maradnak.
A PNL egyik képviselője, Gabriel Andronache arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben az egyes állampolgárok alapvető emberi jogát korlátozó tervezetet a jelenlegi formában fogadják el, Románia kockára teszi a szavazati jogát az Európai Unió Tanácsában. A lisszaboni szerződésben ugyanis két olyan cikkely is található az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelmében, amelyek megsértése esetén felfüggesztik az illető ország szavazati jogát a Tanácsban.
Remus Cernea volt képviselő pedig azt hangsúlyozta, hogy több kelet-európai országban volt hasonló polgári kezdeményezés már, de mindegyik esetben a pártok megakadályozták az alkotmánymódosítást. Szerinte aggasztó, hogy Romániában mindegyik párt támogatja azt. Viski Vlad, a Mozaiq egyesület vezetője úgy vélekedett, hogy a politikusok félnek az egyház hatalmától, ezért nem mernek szót emelni a polgári kezdeményezéssel szemben. Magyar részről egyedül a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, Gyerő Dávid fogalmazott meg ellenvéleményt.
A vita tehát nincs egyelőre lezárva, az viszont biztos, hogy a honatyák nem sokáig odázhatják el a végső döntést a tervezetről.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.