Liu Shaolin Sándor döntőt nyert, de kizárták, így az egyik kínai ellenfele győzött. Még így is összejött egy történelmi magyar bronz rövid pályás gyorskorcsolyában. Ezzel a pekingi az első téli olimpia, amelyen egynél több magyar érem született.
A nap Liuja: Shaoang. Az első magyar egyéni olimpiai érmet nyerte a téli olimpiákon (az előző nyolcat váltók és műkorcsolya-párosok szerezték), de azért lett harmadik a short-track férfi 1000 méteres számában, mert az első helyen célba érő bátyját szabálytalanság miatt kizárták. Liu Shaolin Sándort a célba éréskor Ren Zsi-vej próbálta kézzel-lábbal megelőzni, de a videózás után a magyart látták szabálytalannak és a második sárga lappal kizárták.
A nap főszereplője: a videóbíró. Szinte minden futamban voltak utólag kizárt és továbbjuttatott korcsolyázók, a Liu testvérek is köszönhettek ennek egy-egy továbbjutást a negyed-, illetve elődöntőben. Kínait valahogy egyet se zártak ki…

Liu Shaoang összehozott egy történelmi bronzérmet Pekingben (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A nap új hokis felszerelése: a Covid-maszk. Hiába tesztelik naponta a sportolókat az olimpián, ha az eredmények nem érkeznek meg időben. A kanadai–orosz női hokimeccs előbb csúszott egy órát, mert késtek az oroszok eredményei, és végül a kanadaiak csak úgy voltak hajlandók jégre lépni, hogy ellenfeleik a hokis arcvédő alatt orvosi maszkot is viseltek. Nem ezért nyert 6-1-re a világbajnok Kanada, de történelmi meccs volt.
A nap rekorderei: Arianna Fontana és Ireen Wüst. Az olasz és a holland gyorskorcsolyázó egyaránt saját szakága rekordere lett: a rövid pályás női 500 méterét megnyerő Fontana tizedik olimpiai érmét nyerte, a hagyományos 1500 méteren győztes Wüstnek pedig ez a hatodik aranya ls tizenkettedik érme.
A nap papírformája: az alpesi sí. Sem a férfi lesiklást megnyerő svájci Beat Feuz, sem a női óriás-műlesiklásban győztes svéd Sara Hector sikere nem meglepetés, a 41 évesen ezüstérmes francia Johan Clarey eredménye viszont már az.
A nap számmisztikája: Denise Hermann. A női sílövők 15 kilométeres versenyében senki sem tudta mind a 20 célt eltalálni, az egyszer hibázók közül pedig a német volt a leggyorsabb. Amióta ez a szám szerepel az olimpiai programban, 2-es végződő évben mindig német sportoló nyerte: 1992-ben Antje Misersky, 2002-ben pedig Andrea Henkel.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.