// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Románia

Mi történt Románia leggazdagabbjaival?

Semmi. Illetve, még gazdagabbak lettek. Egyesek még akkor is, amikor épp dutyiban ültek.

Románia 300 leggazdagabb emberének listáját az idén is Ion Țiriac vezeti. A volt teniszező vagyona 1,65 milliárd euróra rúg. Hogy csinálta? Itt vannak a kulcsszavak: biztosítás, gépjármű, ingatlan, kőolajipar. Tuti biznisz egytől egyig.

A második helyen a Dragoș és Adrian Pavăl áll, 950 millió euróra becsült vagyonukkal. Egy barkácsáruházlánc segítségével barkácsolták maguknak össze a vagyont.

A harmadik helyet Ioan Niculae foglalja el, az InterAgro vállalat tulajdonosa. Annak ellenére, hogy a tavalyi év nem volt a legjobb Niculae számára: miután korrupciós ügyben elítélték, az üzletember több mint 100 millió euróval lett szegényebb.

Teszári Zoltán, az arctalan üzletember (az első magyar a listán) 520 millió eurót gyűjtött az elmúlt évben (távközlés, média, energia), ami 20 millióval jelent többet, mint a 2015-ös teljesítménye.

Gigi Becali vagyona is jó pár millióval gyarapodott az elmúlt év során. Ami azt mutatja, hogy az üzletember egész jól ügyeskedett. A börtönből is. (További részletek, itt.)

Ekkora vagyonok esetében természetes, hogy a pénzügy rajta tartja a szemét a gazdagok számláin. A 300 leggazdagabb romániai polgár közül 30 konfliktusba is került az adóellenőrökkel. „Mindinkább gyarapodjatok, mert minél több adófizetőnk van, annál több adót tudunk begyűjteni. A legjobb trükk a pénzüggyel szemben az, ha az ember őszintén bevall mindent”, jegyezte meg Dragos Doros, az Adóhivatal elnöke.

Anca Dragu pénzügyminiszter nem ennyire derűlátó: „Rendkívül bonyolult rendszerről van szó, ugyanis ezen személyek mindegyikének több száz bankszámlája van. Az elemzési folyamat időnként döcög, e tekintetben van javítani való az Adóhivatal módszerein.”

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro