Olyan nagy a fluktuáció, hogy előfordul, nem tudják azonnal kórházba szállítani a fertőzötteket. A szerencsén is múlik, kit vesznek előre.
Úgy tűnik, hogy Kolozsvár megúszta a vesztegzárat, ugyanis a koronavírusos esetszámok éppen időben mérséklődni kezdtek, de ez még nem jelenti azt, hogy minden a legnagyobb rendben lenne Kolozs megye kórházaiban.
A döntéshozók azzal hárították a kolozsvári vesztegzár elrendelését, hogy következetesen azt nyilatkozták: a kolozsvári egészségügy még bírja a nyomást, és a magas fertőzési ráta a magas tesztelési kapacitással áll összefüggésbe. A november közepi rekordok most kezdik éreztetni a hatásukat, ugyanis akik akkor kerültek kórházba, még nem épültek fel, az új pácienseknek pedig
Sajtóértesülések szerint ott tartunk, hogy a pozitív teszteredménnyel kórházi ellátást kérő betegeket utasítanak vissza a mentőszolgálatosok, mert elfogytak az ágyak a kórházakban. A Kolozs megyei járványkezelés fő felelősei, Mircea Abrudean prefektus és Mihai Moisescu közegészségügyi igazgató viszont továbbra is nyugalomra int.
A kormánymegbízott szerint még vannak szabad helyek a kórházakban, csak olyan nagy a fluktuáció, hogy előfordulhat, a betegeket nem utalják be azon nyomban, amint hívják a segélyhívószámot. A stabil állapotban lévő fertőzöttek számára több mint 700 fekvőhely áll a rendelkezésre, az intenzív terápiás ellátásra szorulóknak 75. A beutaltak száma óráról óráról változik, van, akit haza engednek, mert meggyógyult vagy az állapota javult, vannak, akik átkerülnek az egyik osztályról a másikra, és van sajnos, aki meghal. Így szabadulnak fel az ágyak. A beteg tartózkodási helyétől, a hívás időpontjától és a mentősök pillanatnyi helyzetétől is függ, hogy valakit milyen gyorsan szállítanak kórházba.
Mihai Moisescu közegészségügyi igazgató elismerte, hogy
Nehéz egyensúlyt tartani a kórházakban, mivel nem csökkent a nem koronavírusos esetek száma sem, és nem lehet csökkenteni az egyéb betegséggel küzdő betegeknek fenntartott ágyak számát a fertőzöttek ellátása érdekében. Ha elérik a maximális kapacitást, egy olyan alternatív megoldást kell találniuk a fertőzöttek ápolására, mely nincs kihatással a nem fertőzöttek ellátására. A lényeg az, hogy jelenleg nehezen, de működik a rendszer, tette hozzá a szakember.
Kolozs megyében eddig három kimagasló, hétszáz feletti napi esetszám volt, mindhárom november folyamán. Legutóbb november 26-án mozdult felfele a járványgörbe, 431 új esettel, azóta viszont többnyire csökkenés tapasztalható.Lassan, de biztosan csökken a lakosságarányos fertőzési ráta Kolozsváron, a 9,04 csúcsérték után jelenleg 7,33 ezreléknél tart, nyilatkozta elégedetten Emil Boc polgármester, aki ennek rendje és módja szerint megdicsért mindenkit, akinek ebben szerepe volt. Szerinte
Ugyanakkor az elmúlt évek egészségügyi beruházásai és az orvosok elkötelezettsége is kellett ahhoz, hogy Kolozsvár, más városokkal ellentétben, ne kényszerüljön bezárásra. Ezáltal sikerült megvédeni a város munkahelyeit és a lakosságát, mondta enyhén kampányízűen az elöljáró.
Kolozs megyében egyébként már egyetlen település sincs vesztegzár alatt. Szamosújvár is feloldotta a karantént.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.