A Julius Römer-menedékház népszerű a nagyvadak körében.
Megrongálta egy medve szombat este a Keresztény-havason levő Julius Römer-menedékház bejárati ajtaját. A létesítmény működtetője, Rolf Truetsch az 112-es egységes hívószámon kért segítséget.
A Brassó megyei csendőr-felügyelőség sajtószóvivője, Ciprian Aldea szerint nem ez az első eset, amikor a medve - élelemet keresve - megkörnyékezi a menedékházat. Az este hozzávetőlegesen ötven turista tartózkodott a környéken, de senkinek nem esett baja.
Kiküldték a menedékházhoz a hegyi csendőrség egyik alkalmazottját, aki éjszakára ott maradt, hogy felügyelje a környéket - mondta a szóvivő.
Rolf Truetsch felhívta a hatóságok figyelmét, hogy mielőbb konkrét intézkedésekre van szükség, amint ugyanis elkezdődik a síszezon, egyre több turista érkezik majd a vendégházhoz.
Szombat este a brassói Rakodó negyedben két medvét is láttak, mindkét esetet jelentették az 112-es egységes segélyhívón. Ebből a városrészből az utóbbi időben gyakran jelezték a lakosok, hogy a sötétség beállta után rendszeresen lejárnak a medvék az erdőből a szemetes konténerekhez táplálékszerzés céljából.
Péntek este egy 28 éves férfira támadt rá a medve a szintén Brassó megyei Herszény településen, két hete pedig egy iskolába tartó, 14 éves kislányra támadt a nagyvad Fogaras egyik utcáján. A Brassó megyei hatóságok hét medve befogására kértek engedélyt a környezetvédelmi minisztériumtól, egyelőre azonban csak a Fogarason támadt nagyvad kilövésére kaptak jóváhagyást.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.