Amely forgatókönyvet persze még alaposan átírhatja az élet nagy filmrendezője, a romániai rögvalóság.
Optimista fiú ez a Valeriu Gheorghiță, az koronavírus elleni oltáskampány koordinátora. A Digi24-nek elmagyarázta, hogy ők úgy számolják, hogy jövő nyár közepéig már be is lesz oltva a lakosságnak úgy a 60–70 százaléka, ami már elég nagy arány ahhoz, hogy a nyájimmunitás bekapcsoljon.
A Hivatalos Közlönyben már publikálták is a folyamat egészére kidolgozott stratégiát, amely szerint a hazai társadalmat 3 szakaszban immunizálják, először az orvosi személyzet, és egyéb, a társadalom működésének fenntartásában részt vevő csoportok, második körben a vírus hatásait tekintve veszélyeztetett csoportok, majd a harmadik szakaszban az általános népesség kapja meg az oltóanyagot egyéni döntés alapján.
Amint az a dokumentumból is kiderül, és Valeriu Gheorghiță is rámutatott, az oltások beadásának terhét nem hárítják a háziorvosokra – bár a dokumentum szerint őket is bevonják –, hiszen az alacsony kapacitás miatt rendkívül hosszadalmas lenne a folyamat, a munka javát elsősorban az oltásközpontokban végzik majd, amelyek egy prototípusát Klaus Iohannis csütörtökön már megtekintette a Romexpón, és nagyon elégedett volt vele.
Gheorghiță azt mondta, hogy a harmadik szakasz a tervek szerint március végén, április elején kezdődhet, de persze ez attól is függ, mennyire lesz elérhető az oltóanyag, hiszen gyakorlatilag egy bolygó verseng érte.
Romániát ismerve, ez az egész elhúzódhat addig, amíg a vírusok kimennek a divatból.
Az oltás maga sem csak egy tűszúrásból áll majd, előbb orvosi konzultációra kell számítani, ahol felmérik az esetleges kockázatok lehetőségét, az oltás után pedig megfigyelik a páciens állapotát, bár azt a szakember nem részletezte, hogy ez pontosan hogy történik majd.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.