Úgy látszik, a Victoria-palotában úgy gondolják, bűnbakot keresni egyszerűbb, mint a probléma megoldásán dolgozni.
Emlékeznek arra, amikor a kormány képviselői valósággal könyörögtek a polgármestereknek, a papoknak és a háziorvosoknak, hogy tegyenek valamit annak érdekében, hogy (ismét) felpörögjön az a fránya oltáskampány? Hát
Vagy legalábbis az errefelé nem túl divatos meaculpázás helyett sikerült bűnbakot találni.
Miután Florin Cîțu miniszterelnök csütörtökön este a Digi24 televízióban azzal hárította el a kampány sikertelenségére vonatkozó kérdéseket, hogy hát ő nem egy reklámcég, és mindent megtett az akció sikeressége érdekében, pénteken érkezett Andrei Baciu egészségügyi államtitkár, és meg is nevezte a kudarc felelőseit.
Baciu – aki nem mellesleg az oltáskampány koordinációs bizottságának az alelnöke – egyenesen azt nyilatkozta, hogy
főleg az elmaradott, fejletlen településeken. „Mégis hogyan lehet mondjuk egy ezer fős településen – ahol például ötszázan oltakoznának – megszervezni egy oltakozási akciót, ha a helyi önkormányzat még egy oltásközpontot sem hajlandó létrehozni” – teszi fel a kérdést Baciu, mintha teljesen kívülálló lenne.
De itt nem hagyta abba: szerinte felháborító, hogy a kampány keretében mobil oltóegységeket küldenek vidékre, ahol aztán a fene sem tud arról, hogy kik ezek, miért jöttek és mit akarnak – az államtitkár szerint ez nettó felelőtlenség a helyi elöljárók részéről, akiknek eszük ágában sem volt előremozdítani a kezdeményezést.
S hogy keretbe foglaljuk a témát, Florin Cîțu miniszterelnök csütörtökön azt is mondta, az oltás kötelezővé tételére a legutolsó megoldásként gondolnak, fogalmuk sincs ugyanis, hogy mit tegyenek azokkal, akik ezt elutasítják.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.