Moldovában rendeződni látszik a helyzet, a háttérből irányító és kavaró oligarcha elmenekült, de nem biztos, hogy megússza.
Nagyot fordult a világ egy hét alatt Moldovában: miközben múlt vasárnap még az volt a helyzet, hogy a különböző állami intézmények egymás ellen fordultak, és két kormány, és két államfő is volt, mostanra múlóban a válság.
A Pruton túli országban az okozta a válságot, hogy a legutóbbi parlamenti választások óta a pártok képtelenek voltak kormányt alakítani.
Aztán múlt szombaton hihetetlen és meglepő esemény történt: az Európa-barát, Maia Sandu vezette ACUM (Most) Blokk koalíciót kötött Igor Dodon államfő Moszkva-párti Moldovai Szocialista Pártjával, és Sandu vezetésével kormányt alakítottak.
A tűz és víz koalíciója kiverte a biztosítékot az elemzők szerint Románia „helytartójaként” működő, különböző üzelmekkel meggyanúsított Vlad Plahotniuc oligarchánál (képünkön), aki a Demokrata Pártot irányítja. A demokraták azonnal alkotmánybírósághoz fordultak, a Plahotniuc zsebében levő testület pedig alkotmányellenesnek minősítette a koalíciót – arra hivatkozva, hogy letelt a megalakítására rendelkezésre álló határidő, mivel a naptári napokat számították –, ezért a megválasztott államfőt, Igor Dodont is felfüggesztették tisztségéből, a helyébe pedig a demokrata párti Pavel Filip miniszterelnököt nevezték ki, aki feloszlatta a parlamentet és új választásokat írt ki.
A parlament azonban nem oszlott fel, az új kormány pedig megkezdte a működést, ahogy Igor Dodon államfő is tovább tevékenykedett – például érvénytelenítette Filip rendeleteit.
Minden adott volt egy jó kis polgárháborúhoz, egy hétig két kormány és két államfő volt, mindkét kormány a maga iránti hűségre szólította a minisztériumok, a fegyveres erők, az erőszakszervezetek és a többi állami intézmény vezetőit és alkalmazottait.
Az EU, Washington és Oroszország viszont a Sandu-kormány mellett tette le a garast.
A patthelyzet a hétvégén olyan váratlanul oldódott meg, ahogy kialakult: pénteken délután a Filip-kormány lemondott, átadva a terepet a Sandu-kabinetnek.
Most pedig ott tartunk, hogy az országban helyreállóban a rend, a Plahotniuc-féle kormány lemondása után szombaton az alkotmánybíróság ismét összeült, és – mit ad Isten – immár alkotmányosnak találta az új koalíciót, ezért felülbírálta saját, korábbi döntését.
Maia Sandu azonban nem felejt: a felelősök megbüntetését követelte.
Később a Demokrata Párt bejelentette: külföldre utazott a családjához. Vélhetően Svájcba utazott, ugyanis két gyermeke ott él, és neki is van egy kis villája a Genfi-tó partján.
De lehet, hogy nem sokáig élvezheti a kényelmét.
Andrei Năstase moldovai miniszterelnök-helyettes vasárnap bejelentette, hogy Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes arról tájékoztatta: Plahotniuc ellen körözés van érvényben Oroszországban, és hamarosan nemzetközi elfogatóparancsot is kiadnak ellene.
Azzal gyanúsítják ugyanis, hogy orosz bankokból tulajdonított el pénzt.
Így múlik el a világ dicsősége.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.