// 2025. november 14., péntek // Alíz

Megszavazták a MOGYE és a Petru Maior Egyetem fúzióját (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Idővel a magyar nyelvű orvosképzés teljes megszűnéséhez vezethet a most hozott döntés.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) hallgatói csoportja a Facebookon közölte: egy három órán át tartó ülést követően a szenátus megszavazta az egyesülési tervezetet a Petru Maior Egyetemmel. „Megtörtént. A mai napon kitűzzük a fekete zászlót.” – írják.

A magyar tagozat képviselői távol tartották megukat az üléstől, egyrészt mert így próbálták megakadályozni, hogy döntőképes legyen a testület, másrészt pedig azért, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat. Az egyetem döntéshozó testületében azonban a magyar tagozat képviselői az egyharmados arányt sem érik el, így nélkülük is határozatképes maradt a testület. A szenátus végül ellenszavazat nélkül, három tartózkodással fogadta el a Petru Maior Egyetem bekebelezésére vonatkozó nyilatkozatot.

A Petru Maior Egyetem szenátusa egyetlen ellenszavazattal döntött az egyesülésről.

A két egyetem 2019 őszétől egyesülhet, ha a román Oktatásügyi Minisztérium is jóváhagyja a fúziót.

Tiltakozások lesznek

A MOGYE rektora szerint a magyar tagozat tanárainak és diákjainak nincs okuk aggodalomra, az egyetem megőrzi multikulturális jellegét. A létrejövő új tanintézmény neve Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (Universitatea de Medicină, Farmacie, Ştiinţe şi Tehnologie - UMFST) lenne. 

A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület szerdán tüntetéssorozatot helyezett kilátásba. „A tüntetés addig tart, ameddig megvalósul az etnikai diszkrimináció nélküli, egyenlő esélyt adó akadémiai hozzáállás az egyetem szenátusában, és létrejönnek az anyanyelvű főtanszékek” – áll az egyesület közleményében.

E szerint április 28-án Marosvásárhelyen, a prefektúra épülete előtt tüntetnek, ezt követően Bukarestben a külügyminisztérium, majd az oktatási minisztérium előtt szerveznek tiltakozást. Ugyanakkor tájékoztató felvonulást terveznek tartani 11 európai uniós állam parlamentje előtt és közel 30 európai uniós orvosi és gyógyszerészeti egyetem előtt. 

Annak, hogy a magyar tagozat képviselői a fúzió miatt helyi és nemzetközi szintű tiltakozásokat helyeztek kilátásba, minden bizonnyal „egyetemen túli” okai vannak – állítja Leonard Azamfirei rektor.

Az MTI szertint a magyar tagozat vezetői többek között azért ellenzik az egyesülést, mert ez az egyetem nevének a megváltoztatásával járna, és kétessé tenné az oktatási törvény multikulturális egyetemek számára megfogalmazott követelményeinek alkalmazását. A 2011-ben elfogadott jogszabály név szerint felsorolja azokat a multikulturális egyetemeket, amelyeken a kisebbségek nyelvén is oktatnak, és ezek számára sajátos követelményeket is támaszt. A felsorolásban a MOGYE is szerepel.

RMDSZ: gyengíteni akarják a magyar oktatást!

A mai nap folyamán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is állásfoglalásban tiltakozott az egyesítése ellen. Az RMDSZ állásfoglalásában a MOGYE multikulturális jellegének a felszámolására, a magyar oktatás meggyengítésére irányuló kezdeményezésnek minősítette az egyetemegyesítés szándékát.

„A magyar oktatók és magyarul tanuló diákok érdeke, hogy ne kerüljön veszélybe az orvosképzés. Reméljük, az elmúlt időszakban felgyűlt szakmai érvek és józan hangok a MOGYE vezetőségét is jobb belátásra bírják” – áll a dokumentumban. Az RMDSZ közölte: kiáll a magyar oktatók és diákok mellett, álláspontjukat fenntartja, velük együtt tiltakozik, a bekebelezés ellen pedig minden lehetséges eszközével fellép. „Egyértelmű számunkra, hogy ez a lépés a magyar nyelvű képzés megszűnéséhez vezet a következő években” – áll a Kelemen Hunor által jegyzett állásfoglalásban.

EMNP: önálló magyar orvosképzést!

Az EMNP országos elnöksége csakis az önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetem visszaállítását tartotta elfogadható megoldásnak. „Felszólítjuk Románia kormányát és az azt támogató RMDSZ-t, hogy mindaddig ne hagyják jóvá a két egyetem összevonását, amíg a magyar kar vezetőivel egyetértésben, létre nem jön az önálló magyar orvosi- és gyógyszerészeti egyetem!” – áll a Szilágyi Zsolt pártelnök által jegyzett dokumentumban.

A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekednek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS