// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Megszavazták: a korruptak is közkegyelmet kapnak

// HIRDETÉS

Hiába ígérgette a PSD, hogy erre nem kerül sor, a szenátus jogi bizottsága most rábólintott.

Megszavazta szerdán a szenátus jogi bizottsága, hogy a készülő közkegyelmi törvény vonatkozzon a korrupciós bűncselekményekre is.

Vagyis: a kormány boszorkánykonyhájában hónapok óta készülő módosítás szerint közkegyelemben részesülnek mindazok a személyek, akiket letöltendő börtönbüntetésre ítéltek megvesztegetés vagy csúszópénz elfogadása és befolyással üzérkedés miatt, ha megtérítik az okozott kár értékét. A tervezet a 2017. január 1-jéig elkövetett bűncselekményekre vonatkozik.

A jogi bizottság öt PSD-s szavazattal, a PNL, az USR és az RMDSZ egy-egy ellenszavazata mellett fogadta el Şerban Nicolae, a testület szociáldemokrata elnökének javaslatát. Két PNL-szenátor nem volt jelen az ülésen.

Az érdekkonfliktus és a hivatali visszaélés kapcsán nem született döntés, a testület csütörtökön folytatja ülését.

A tervezet kapcsán a képviselőház a döntő ház.

Mint ismeretes, az emberek százezreit megmozgató februári utcai megmozdulások többek között azért robbantak ki, mivel a kormány bejelentette, hogy amnesztiát hirdetne bizonyos kategóriájú elítéltek esetében. Akkor a kormány még azt hangsúlyozta, hogy a közkegyelem nem vonatkozna a korrupciós bűncselekményekre.

Az országos börtönigazgatóság becslése szerint jelenleg mintegy 240, korrupció miatt elítélt személy ül börtönben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Krónika

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

// még több főtér.ro