Hosszas szenvedés után Böde Dániel ismét betalált a Feröer-szigeteknek. De ez csak szépségflastromnak jó. Ha egyáltalán annak is.
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 1-0-ra legyőzte a Feröer-szigetek csapatát, így megtartotta harmadik helyét a világbajnoki selejtezőcsoportban.
A győztes gólt a szünetben csereként beállt Böde Dániel szerezte, aki szinte napra pontosan két éve is nyerőembernek bizonyult a szigetországiakkal szemben. Akkor szintén csereként beállva az ő két találatával fordítottak a magyarok.
Bernd Storck szövetségi kapitány együttese 10 forduló alatt 13 ponttal végzett a harmadik helyen, így lemaradt a 2018-as oroszországi világbajnokságról - ahogy az előzőekről is 1986 óta mindig.
A magyar válogatott lendületesen kezdett, próbált mezőnyfölényt kiharcolni és érzékeltetni, hogy győzelemre játszik, azaz nem elégszik meg az egy ponttal, noha azzal is megtartaná harmadik helyét a csoportban. A kezdeti rohamokat az eltiltás után visszatért csapatkapitány, Dzsudzsák lövése nyomatékosította. Tíz perc után azonban kiegyenlítettebbé vált a játék, a vendégek már ellentámadásokra is vállalkoztak, egy ilyen végén övéké volt az első kaput eltaláló lövés is, de a Svájcban kétszer is nagyot hibázó Gulácsi ezúttal biztosan hárított.
A magyarok jobbára görcsösen és ötlettelenül próbálkoztak, még lövőhelyzetig sem igen jutottak, a feröeri kapusnak először a 33. percben volt dolga, amikor Dzsudzsák szabadrúgását könnyedén tenyerelte ki. Ekkor már a szurkolók is kezdték elveszíteni a türelmüket, előbb ébresztőt kiabáltak a játékosoknak, majd kissé vulgárisabban is kinyilvánították nemtetszésüket. Később Dárdai Pált, a válogatott korábbi kapitányát éltették, végül németül azt skandálták, hogy „viszontlátásra", azaz
Az első félidő lefújásakor pedig hangos füttyszóval fejezték ki véleményüket.
A második félidőt ugyanakkor ismét lendületesebben kezdte a magyar csapat, amely néhány veszélyesen érkező beadással keltett zavart a feröeri védelemben, de Nielsennek nem kellett védenie. Ezúttal tíz perc elteltével sem hagytak alább a magyar rohamok, Dzsudzsák tiszta helyzetből lőhetett, de a labda ismét elkerülte a kaput. Nem úgy, mint Stieber próbálkozásánál, melynél már vetődve kellett hárítania a szigetországi kapusnak.
A 60. perctől ismét meddővé vált a magyar fölény, egyedül Ugrai kiugrása okozott veszélyt, de akkor az utolsó pillanatban mentett egy becsúszó védő. Az utolsó negyedórára ismét kritikussá vált a közönség, előbb ollézott a vendégek hosszan tartó támadásépítésekor, majd kórusban fejezte ki, mi a véleménye a hazai csapat mutatott produkciójáról, egyúttal ismét elköszönt a magyarok német szakvezetőjétől. Az egész mérkőzés legveszélyesebb lövése ebben a periódusban történt: Bartalsstovu centikkel tévesztette el a bal felső sarkot.
így két éven belül másodszor szerzett győztes gólt az északiakkal szemben. A hajrában már nem változott az eredmény, de a közönség többször így is hangos skandálással jelezte, hogy elégedetlen a látottakkal. A lefújást követően ezt füttyszóval nyomatékosították a drukkerek, akik véleményüket a szurkolást megköszönő játékosoknak is kifejezték.
„Nem volt egyszerű mérkőzés. Tudtuk, hogy mivel tartozunk a svájci vereség után a szurkolóinknak, s ha nem is sikerült sokkal, de azért nyertünk 1-0-ra. Nem játszottunk jól, de végig nyerni akartak a játékosok, ezért megdicsértem őket" - jelentette ki Bernd Storck, aki nem kívánt részletekbe menően beszélni a találkozóról, egyúttal hozzátette,
„Jó mérkőzést játszottunk. Néhány labdát ugyan eladtunk, de azért stabilan védekeztünk. A második félidő első fele is rendben volt még, de a végére elfáradtunk. Nem mondom, hogy nem érdemelték meg a győzelmet a magyarok, de csalódottak vagyunk, hogy tíz perccel a vége előtt kaptuk a három pontot eldöntő gólt" - értékelt Lars Olsen, a feröeriek dán szakvezetője.
A magyar válogatott tagjai sem voltak boldogok. Böde Dániel ssak a góljának tud örülni.
„Annak örülhetek, hogy újra gólt rúgtam, két éve is pont Feröer ellen találtam be. De ezen kívül minek örüljek?" - nyilatkozta a csatár.
Böde hozzátette, a szigetországi együttes legyőzésével hozták a kötelezőt, ám
„Van, amikor vesztesz és megtapsolnak, és olyan is, hogy nyersz és kifütyülnek. Bízunk benne, hogy az elkövetkezendőkben nem lesz ilyen" - hangsúlyozta. Kitért arra, a rossz eredmények miatt igazából már a kvalifikációs a sorozat elején elszállt a remény, ami óriási csalódás volt számukra, de lassan fel lehetett dolgozni azt, hogy nem jut ki a vb-re a válogatott.
Hozzátette, a csapat így is megdolgozott a három pontért.
„Ha az utcáról szedünk össze tizenegy embert, akkor is a magyar válogatott lép pályára, ott mindig meg kell halni a címeres mezért" - mondta Böde Dániel.
„Csak a végén sikerült megnyernünk a mérkőzést, s bár többnyire fölényben játszottunk, sajnos ez gólokban nem mutatkozott meg, Ezzel együtt boldog vagyok, hogy győzelemmel fejeztük be a selejtezősorozatot" - emelte ki a Svájc ellen góllal debütált Ugrai Roland. Hozzáfűzte, a szurkolók több találatot vártak az együttestől, ám ez nem sikerült.
„Megtettünk mindent, de most erre futotta. Ha ezzel a játékkal rúgtunk volna még három gólt, valószínűleg nem ez lett volna a reakció" - fejtette ki annak kapcsán, hogy
A lefújást követően ezt füttyszóval nyomatékosították a drukkerek, akik véleményüket a szurkolást megköszönő játékosoknak is kifejezték.
„Küzdelmes mérkőzés volt, már a legelején szerettünk volna vezetést szerezni. Hajtottunk ezért, de sajnos még lehetett érezni a Svájc elleni vereség hangulatát a csapaton" - értékelt Nagy Ádám. Példaként megemlítette, hogy élesben nem mentek az edzéseken begyakorolt szituációk.
„A csoportban a harmadik hely reális. Bár álmodoztunk és ennél jobb helyezést szerettünk volna elérni, de ha megnézzük, hol tart a portugál és a svájci csapat, akkor ez a realitás. Ami miatt keserédes az egész, az az, ahogy elértük a harmadik helyet" - fejtette ki. Kiemelte, az andorrai vereség és a feröeri döntetlen helyett a kötelező győzelmek elérése esetén más lett volna a hangulat a sorozat zárómérkőzésén.
Az évet két barátságos meccsel zárja a nemzeti csapat novemberben Luxemburg és a vb-résztvevő Costa Rica ellen.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.