// 2025. október 24., péntek // Salamon

Megkapják a szállodaadományt az ortodoxok

// HIRDETÉS

Az RMDSZ tiltakozása ellenére az ortodoxok javára döntött a képviselőház kovásznai Fenyő szálló ügyében.

Megerősítette a képviselőház szerdán azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely az ortodox egyháznak juttatta a székelyföldi Kovászna fürdővárosban álló Fenyő szállót. Egy évvel korábban a szenátusban elbukott a jogszabály a kormánypártok akkori viszálykodása miatt, de az ügyben a képviselőház volt a döntő ház, amely 316 szavazattal hét ellenében (14 tartózkodás mellett) jóváhagyta a Ponta-kabinet 2013 decemberében hozott rendeletét.

Az RMDSZ részéről felszólaló Cseke Attila képviselő az arányosság elvét sértő diszkriminatív eljárásnak minősítette az ortodoxoknak juttatott ajándékot, hozzátéve, hogy ezzel sérült az állam semleges mivolta az egyházakkal szemben. „Elfogadhatatlan az a tény, hogy a kormány egy közpénzből épített ingatlant az ortodox egyház kezelése alá helyez, főleg abban a kontextusban, hogy csak Kovászna megyében a Székely Mikó Kollégiumot visszaállamosították, a volt katolikus leánygimnázium épületét pedig még mindig nem szolgáltatták vissza jogos tulajdonosának” – idézte a képviselőt az RMDSZ hírlevele.

A kormány 2013 december 18-án hozott sürgősségi kormányrendeletet arról, hogy az állami protokollalaptól „a Vallásügyi Államtitkárság kezelésébe, Hargita és Kovászna Ortodox Püspökségének” juttatja a hatemeletes 89 szobás kétcsillagos szállodát, és a hozzá tartozó kezelőközpontot és sportpályákat.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban a bukaresti kormánynak a székelyföldi etnikai arányok megváltoztatását célzó törekvéseként értelmezte és „arcátlan diszkriminációnak” nevezte az ortodoxoknak juttatott adományt, mondván, hogy a történelmi magyar egyházak nem szoktak hasonló ajándékokat kapni.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére huszonegy kovásznai és sepsiszentgyörgyi állampolgár bejelentette: pert indít a román kormány ellen. Ioan Selejan akkori székelyföldi ortodox érsek tavaly áprilisban azt állította: az ortodox egyház bárki számára nyitott intézményként kívánja működtetni a kovásznai Fenyő szállodát, és nem akarja az ingatlan által megváltoztatni a város etnikai arányait.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap