// 2026. május 3., vasárnap // Tímea, Irma

Mégis lesz melegfelvonulás Kolozsváron

// HIRDETÉS

22 kérvény és 15 napos tárgyalás után engedett a városháza.

A polgármesteri hivatal többszörös tiltása, 15 napnyi tárgyalás és a hivatalhoz benyújtott 22 kérvény után zöld utat kapott Kolozsváron a melegfelvonulás – tudatta egy órája a szervező #spunedrept közösség.

Miután a városháza arra hivatkozva utasította el a kolozsvári meleg közösség tíz beadványát, hogy aznapra már több köztéri rendezvényt is engedélyezett a központban, és mindegyik útvonal érintette volna a Fő teret, a szervezők következő hét útvonaljavaslata között már olyan is szerepelt, amely Patarétet érintette volna szolidaritásképpen az ott marginalizáltan élő csoportokkal.

A városháza ugyanakkor nem utasította el az Új Jobboldal kérését annak ellenére, hogy később nyújtották be, mint a ClujPride fesztivál szervezői. A nouadreaptások ugyanazon a napon, július elsején és ugyanazon a helyszínen, a Bocskai / Avram Iancu téren akarnak „normalitási nagygyűlést” tartani.

A ClujPride szervezői egyelőre azt írták ki, hogy később közlik, végül is hol és mikor lesz a homoszexuálisok számára egyenlő jogokat követelő felvonulás. Az Actual de Cluj a városháza sajtóirodájától megtudta, reggel 10 és 12 között, a központtól aránylag messze, a Garibaldi-hídtól a Napoca-hídig vonulnak majd fel.

A ClujPride szervezői csendes felvonulást terveznek, fehér pólókon és táblákon mindössze a #spunedrept, #monddmegőszintén felirat fog szerepelni, és mindenkit várnak, aki számára fontos a szabadság és az emberi méltóság tisztelete. A felvonulás lesz a fesztivál csúcspontja, de már június 28-ától különböző, meleg témájú programokra várják a kolozsváriakat, filmvetítésekre, piknikre, stb.

#spunedrept szlogennel indítottak Facebook-kampányt is: az egyre szaporodó videókon az akadémiai és civil szféra prominens tagjai, újságírók, egyetemi tanárok, jogászok, aktivisták mondják el, hogy a melegek számára biztosított jogegyenlőség nem sérti senki más jogát. Egyesek pedig felszólítanak, hogy #monddmegőszintén, mit gondolsz a melegfelvonulásról, esetleg mi a bajod vele, majd nézd meg, tényleg olyan-e, amilyennek gondoltad.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Székelyhon

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

// még több főtér.ro