Közel százhúsz percre volt szükségük az argentinoknak, hogy feltörjék a svájciak védelmét. Kikínlódták a győzelmet, ami Messi nélkül megint nem jött volna össze.
Megint Lionel Messi mentette meg Argentínát a leégéstől. A gauchók már a brazíliai labdarúgó-világbajnokság csoportkörben Irán ellen is képesek voltak 91 percen keresztül szenvedni, amikor a Barcelona klasszisa végre megszerezte a meccs egyetlen gólját. Most, a Svájc elleni nyolcaddöntőben – lévén, hogy az alpesiek valamivel erősebbek és technikásabbak a perzsáknál – a hosszabbítás második félidejének végéig kellett várni, amíg végre megvillant, és kiosztott egy gólpasszt Di Maríának, hogy ezzel gyűrjék le a végig kitartóan és hatékonyan védekező, néha kontrázó Shaqiriéket.
Az argentinok már az elejétől jelentős fölényben játszottak, de ez csak a labdatartási statisztikában mutat jól, az eredményjelző nem módosult tőle, a svájciak főleg a védekezésre koncentráltak, az eredmény pedig azt mutatja, hogy kitűnő a koncentrációs képességük. Voltak azért argentin próbálkozások, de kevés eredménnyel, (na jó, konkrétan nullával), Svájci részről pedig Mehmedi veszélyeztetett, de hasonló hatékonysággal, igaz, Romerónak bravúr kellett a hárításhoz.
Drmic is veszélyeztethetett volna, ehelyett egy kontra végén – miután Romero bent maradt a kapuban, így a svájci játékos nyugodtan beérhette a labdát – ziccerhelyzetben úgy emelt a kapus kezébe, mintha csak a saját kapuja előtt adna haza.
A második játékrészben is akadtak próbálkozások itt is, ott is, most is az argentinok támadtak többet, a svájciak pedig továbbra is a védekezés-kontra álompárosra esküdtek.
Argentína nagyon szeretett volna gólt szerezni, Svájc viszont ezt nagyon szerette volna megakadályozni, hiába Messi néhány szép megmozdulása, nem jutott el a kapuig a labda.
A svájciak szemlátomást arra játszottak, hogy végig kihúzzák a rendes játékidőt és a hosszabbítást kapott gól nélkül, aztán a büntetőpárbajnál már bármi megtörténhet.
Tervük annyiban bejött, hogy a rendes játékidőben nem született gól, így aztán jöhetett a ráadás, amelyben Svájc egy kicsivel aktívabb volt, mint az első kilencven percben. Olyan is volt, hogy hosszasan birtokolták a labdát (gólveszélyt azért nem jelentve), miközben az argentinok hozzá sem tudtak szagolni. Igaz, nem is nagyon erőlködtek.
A második tizenöt perc megint argentin fölényt hozott, de ez annyit jelentett, hogy náluk volt többet a labda, egyéb eredménnyel nem járt. Már mindenki kezdte elkönyvelni, hogy ez a meccs is tizenegyesekkel dől el, amikor két perccel a vége előtt Messi szerzett labdát a félpályánál, végigcselezte magát a tizenhatos előteréig, majd kipasszolt jobbra az üresen érkező Di Mariának, aki laposan kilőtte a jobb alsót.
Svájc nagyon hajtott az egyenlítésért, de Dzemaili közelről a kapufát találta el, majd miután Di Maria a másik oldalon félpályáról nem találta el az üres kaput, Svájc az utolsó percben nem tudott élni azzal a lehetőséggel, hogy 17 méterről lőhetett szabadot, így Argentína közepesen játszva, ismét csak Messi zsenialitásának köszönhetően jutott tovább.
Nyolcaddöntő:
Argentína-Svájc 1-0 (0-0, 0-0, 0-0) - hosszabbítás után
Sao Paulo, Corinthians Aréna, 62 000 néző, v.: Jonas Eriksson (svéd)
gólszerző: Di Maria (118.)
sárga lap: Rojo (90.), Di Maria (120.), Garay (122.), illetve Xhaka (36.), Fernandes (73.)
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.