// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Megint elégedetten dörzsölheti a kezét a feljelentőkórban szenvedő notórius magyargyűlölő

// HIRDETÉS

Ezúttal egy háromnyelvű emléktábla szúrta a szemét. És a Szent György Napoknak is nekiment.

Újabb sikert könyvelhetett el a Méltóságért Európában Polgári Egyesület nevű „civil” szervezet magyarellenes feljelentések terén már régóta Guinness-rekordernek minősülő üdvöskéje, Dan  Tanasă Sepsiszentgyörgyön: a táblabíróság jogerős ítélete nyomán a sepsiszentgyörgyi önkormányzat leszereltette a Constantin Brâncuși Szakközépiskola kollégiuma faláról a háromnyelvű Lósy Schmidt Ede-emléktáblát, amit péntekig kell visszahelyezni abban a változatban, hogy a román szöveg legyen az első helyen – számol be a Háromszék.

Sztakics Éva alpolgármester elmondta, Tanasă 2018 novemberében perelte be a helyi önkormányzatot a Lósy-tábla ügyében, mert sértette a szemét, hogy a román szöveg a magyar nyelvű alá került. Első fokon, 2019 február elsején az önkormányzat veszített a Kovászna Megyei Törvényszéken, majd fellebbezett, de a brassói táblabíróságon április 9-én újból a felperes nyert.

Ha a Lósy-emléktábla péntekig nem kerül vissza a helyére a bíróság által megszabott változatban, büntetik a polgármestert, ezért nincs más választás, eleget kell tenni a törvényes elvárásnak – mondta az alpolgármester.

Lósy-Schmidt Ede (1879-1948) egykori mikós diák, technikatörténész, a budapesti Magyar Műszaki Múzeum alapítója és első igazgatója, az első magyar nyelvű műszaki lexikon szerkesztője, tudománytörténeti tanulmányok szerzője emlékére Kónya Ádám független tanácstag kezdeményezésére 2004 novemberében, születésének 125. évében, a Magyar Tudomány Napja alkalmából kívánt három nyelvű márványtáblát elhelyezni a helyi önkormányzat. 

Már ez sem ment botránymentesen: Rodica Părvan iskolaigazgató, akkori és jelenlegi önkormányzati képviselő magyarellenes hangulatkeltésre próbálta felhasználni az ügyet, és az utcára kivezényelt diákjaival együtt kijelentette, csak a holttestén át helyezhetik el a táblát, az avatás kezdeményezőit pedig „takarodjanak innen!” szavakkal űzte el az iskola közeléből. 

Később aztán persze a tábla kikerült a helyére. Most viszont ki kell cserélni.

Amúgy Tanasă a jelek szerint egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy pokollá tegye a magyarok életét: nyílt levélben hőbörgött egy sort, amiért Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szóvá tette, hogy kompromisszumra kényszerültek a városnapok szervezése során, mert a román hangadók nem fogadták el, hogy a román népzene a kultúrkertben vagy a közösségi színpadon kapjon helyet, mindenképpen ragaszkodtak egy „nagyszínpadhoz”.

Antal Árpád azt is kifogásolta, hogy a moldovai köztársasági Cimpoieșul népi együttes műsora után hatalmas román zászlókkal vonultak fel a városközpontban, mert mint mondta, a városnapokon egyik fél részéről sincs zászlóknak helye.

A magyargyűlölő feljelentőbajnok megpróbált ironizálni, és megjegyezte: „büntetésből a románokat ki kellene tiltani a városünnep perifériájára”.

„Szenvedjenek a románok, ha Románia zászlóját merték lengetni a te városodban, ahol csak magyar levegőt lehet szívni” – írta Tanasă, aki attól retteg, hogy Antal Árpád kizárólag magyar városnak akarja Sepsiszentgyörgyöt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro