// 2024. október 3., csütörtök // Helga
PSD

Megfosztották tisztségeitől a Dragneát bíráló pártvezetőt

Mihai Chirica marad Iaşi polgármestere és a PSD egyszerű tagja.

Iași polgármestere, Mihai Chirica a Szociáldemokrata Pártban (PSD) maradhat, de pártpolitikai tisztségei nélkül, döntött szerdán a párt országos végrehajtó bizottsága. Chirica a PSD alelnöke, valamint a párt Iași megyei elnöke volt.
 
„Hosszas vitát követően született ez a döntés,hogy tisztségek nélkül a pártban maradhatok. Nem akarom egyik kollégámat sem minősíteni vagy megkérdőjelezni azt a minőségét, amelyben részt vett a vitán. Világelsők vagyunk, egy szervezet elnökét megbüntetik azért, mert kimondta az igazságot. Azt mutatja, hogy sok munka van még. PSD tag vagyok, mit mondjak? Iași polgármestereként továbbra is képviselnem kell egy közösséget, és ezt becsülettel fogom tenni” – nyilatkozta Chirica a végrehajtó bizottság ülése után.
 
A polgármester szerint nagyon sok hamis híresztelés látott napvilágot a nyilatkozatairól, azonban hozzátette, hogy az általa vezetett város projektjei rendkívül fontosak számára.
 
„Azt hiszem, kicsit ki kell tolnunk a köztem és Dragnea elnök úr közti kommunikációs határokat, és kimondjuk az igazságokat, nem csak azokat, amelyeket vele meghallatnak” — mondta Mihai Chirica, aki hozzátette: továbbra is a szociáldemokrata párt tagjának érzi magát.
 
Liviu Dragnea az esethez annyit fűzött hozzá az ülés után, hogy nem bocsátotta szavazásra Mihai Chirica kizárását a pártból, mert a megyei szervezetek vezetőinek többsége megszavazta volna.
 
A pártelnök bejelentette, hogy országos szinten több mint 1 400 000 aláírás gyűlt össze a Grindeanu-kabinet és a kormányprogram támogatására. 
 
„Mondtam már korábban, hogy nem szeretnénk népgyűlést szervezni, inkább aláírásokat gyűjtöttünk a PSD kormány és a kormányprogram támogatására. Számunkra rendkívül fontos, hogy ilyen feszült hangulatban is ilyen nagyszámú aláírást tudtunk összegyűjteni” – mondta Dragnea a PSD országos végrehajtó bizottsága ülésének végén.
 
A párt megyei szervezetei három határozatot fogadtak el: „feltétel nélkül” támogatják a párt vezetőségét és a párt elnökét, támogatják a Grindeanu-kabinetet és egy határozatot, amelyben javasolják Mihai Chiricának, Iași polgármesterének megrovását.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro