// 2026. október 17., szombat // Hedvig

PSD-alelnök: ha Dragnea nem változtat, az a párt végét jelentheti

// HIRDETÉS

A PSD-nek új vezetőségre van szüksége – mondják egyre többen.

Mihai Chirica, Jászvásár (Iași) polgármestere, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke már többször jelezte, hogy nem ért egyet büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelettel és Liviu Dragnea politikájával. Aurelia Cristea után ő a második, aki kiteregeti a PSD szennyesét a nyilvánosság előtt.

A Digi 24 hírtelevízió közéleti beszélgetőműsorának meghívottjaként  vasárnap kijelentette: elégedetlen azzal, ahogy Liviu Dragnea a pártot vezeti, és új vezetőségre van szükség. Elismerte, hogy a Dragnea jó vezető volt, hiszen a PSD 1992 óta nem ért ilyen jó eredményt a parlamenti választásokon, de az utóbbi hetek intézekedéseivel veszélybe sodorta a párt jövőjét. Amennyiben nem változtat a magatartásán, akkor – miután lenyugszanak a kedélyek az utcákon – legkésőbb nyáron a PSD állandó tanácsának döntenie kellene az országos kongresszus összehívásáról. A riporter kérdésére, miszerint megpályázná-e a párt országos elnöki posztját, nemmel válaszolt.  

Elmondása szerint az egyik intézkedés, mely megosztotta a PSD-t, az Sevil Shhaideh jelölése volt. Mihai Chirica szerint a moldvai szervezeteknél nagy felháborodást váltott ki, különösen azért, mert a régió erősen kapcsolódik az ortodox egyházhoz.

Iaşi polgármestere arról is beszélt, hogy szerinte nem Klaus Iohannis államelnök a felelős az utcai megmozdulásokért és a feszült helyzetért, és azt is hozzátette, hogy a multinacionális cégek által szervezett kormányellenes tiltakozások elméletét is el kellene vetni. 

Chirica szerint a PSD által végzett felmérés során az derült ki, hogy a 13-as rendeletet követő tüntetések miatt a párt jelentős mértékben veszített népszerűségéből Iaşi megyében, sőt egyes pártszimpatizánsok csatlakoztak a kormányellenes tiltakozásokhoz.

Arra kérdésre, hogy mit üzen Liviu Dragneának, a PSD-alelnök kifejtette: Románia megújult, európai elvek szerint működő politikai menedzsmentre van szükség. Ellenkező esetben visszamegyünk az időben, és tönkretesszük a politikai alakulatot – mondta, és egyértelművé tette, hogy nincs egyedül a véleményével. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro