// 2024. október 5., szombat // Aurél
Afrika

Megérkeztek az első erdélyi szalakóták Afrikába

Bíró és Márton több mint 3, illetve 4 ezer kilométert repültek, míg Bolomey egyelőre félúton van.

A Milvus csoport összesen hat romániai szalakóta útvonalát figyeli meg műholdas jeladó segítségével a Roller life projekt keretén belül, melynek célja a Kárpát-medence szalakótaállományának megerősítése és hosszú távú megőrzése magyarországi és romániai partnerek segítségével. A veszélyeztetett madárfaj egy évben mindössze öt hónapot tölt romániai fészkelőhelyén, az év további részét a telelőhelyen, illetve az oda-vissza vezető úttal tölti.

Márton az Arad megyei Szentmárton településről származik, és ő az első romániai szalakóta, amelyre jeladót rögzítettek. Augusztus 28-án indult útnak és mintegy 4 ezer kilométer megtétele után Szerbia, Görögország, Málta, Líbia és Csád fölött repülve érkezett célba. A Bíró névre keresztelt madárra június 22-én, Nagyszalonta mellett szerelték fel a nyomkövetőt. A hatéves hím már július 25-én útnak indult, és Bulgária, illetve Törökország érintésével érkezett a fekete kontinensre. 3300 kilométer megtétele után jelenleg Szudánban tartózkodik.

A Ialomița mellől származó Bolomey 1500 kilométert repült, most még Izraelben van. Victor és Kondás azonban még el sem hagyta Románia területét. A dumbravai Ágyáról augusztus óta nincsenek új adatok.  

A madarak útvonalait itt lehet megtekinteni. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro