// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Megérkezett Rióba az olimpiai láng, hamarosan a magyar delegáció is

// HIRDETÉS

Kevesebb mint egy hét múlva kezdődik az olimpia. A szombaton indult magyar sportolók nem izgulnak.

Megérkezett a Rio de Janeiro államban lévő Paratyba az olimpiai láng – adta hírül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos honlapja. Mintegy 150 fáklyavivő futott a lánggal Sao José dos Campostól, a paravilágbajnok sprinter, Veronica Hipólito is köztük volt. Az esemény egybeesett a város 249. évfordulójának megünneplésével, mely a település parkjában lévő olimpiai üst meggyújtásával és Maria Rita énekesnő koncertjével ért véget.

A láng április 21-én lobbant fel a játékok szülőhelyén, a görögországi Olümpiában. A fáklya május 3-án érkezett meg Brazíliába, hogy – miként 80 éve minden olimpia előtt – megkezdje 90 napos útját. Az olimpiai láng Brazíliában 36 ezer kilométert tesz meg, 329 várost érint, a váltóban 12 ezer futó vesz részt, míg végül a fáklya jövő pénteken megérkezik az olimpia megnyitójára, a Maracana Stadionba.

Szintén szombaton rengeteg szurkoló, családtag, és hatalmas médiaérdeklődés mellett

elindult Rióba a legnagyobb létszámú magyar csapat az olimpiára.

Szombat reggel a budapesti Syma Csarnokból négy különbusszal kelt útra a közel 170 fős delegáció, amelyben 73 sportoló található.

Elsőként az Európa-bajnok női vízilabda-válogatott kapusa, Kasó Orsolya érkezett meg a helyszínre, őt a sportlövő Szabián Norbert követette, majd szépen lassan ellepték a versenyzők a csarnok környékét.

Fotó: MTI/Marjai János

Az utazó csapat legrutinosabb tagja a szörfös Gádorfalvi Áron, aki hatodik olimpiájára készül: „Kicsit izgatott vagyok, de mondhatni rutin már nekem az olimpia. Nem mindig megyek ugyanakkor ilyen nagy csapattal” – nyilatkozta az MTI-nek Gádorfalvi, aki hozzátette, a korábbiak közül a 2000-es sydneyi olimpia volt a kedvence.

Az úszó küldöttség egyik nagy esélyese Cseh László a negyedik olimpiáján indul,

ugyanakkor a korábbiakkal ellentétben ezúttal nem a vegyesúszás egyik éremesélyeseként, hanem a pillangóspecialistaként, a 200 méter világbajnokaként készül. „Nagyon érdekes, hogy ezt a vegyesúszást sikerült átváltani pillangóra, de kifejezetten jól érzem magam ebben, és igazán működőképes a dolog. Nagyon jó volt ez a váltás, szükségem volt rá” – mondta Cseh, aki a formaidőzítéssel kapcsolatban megjegyezte, még az utolsó napok simításai hátra vannak, de nagyon jól alakulnak a dolgok, s igaz ez az egész éves felkészülésre.

„Az utolsó pár nap formábahozás, az ami legfontosabb” – jegyezte meg Cseh, akinek olyan nevekkel kell majd megküzdenie, mint a 18-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps, vagy a 200 méteren címvédő dél-afrikai Chad Le Clos. „Aki az olimpián döntőbe kerül, az mind veszélyes lehet, szóval ilyen szempontból mindegy ki van ott, elsőként kell megérinteni a falat, a többi nem számít.” – tette hozzá Cseh László.

Az egyik titkos éremesélyes a mindössze 19 éves sportlövő Péni István,

aki rendkívül higgadtan nyilatkozott az indulás előtt: „Óriási meglepetés számomra, de egyáltalán nem érzem, hogy izgulnék. Ez talán annak köszönhető, hogy voltam már két olyan multi-sporteseményen, az Európa Játékokon és az ifjúsági olimpián, ami nagyban hasonlít az ötkarikás játékokra” – mondta Péni, aki hozzátette, a koránál fogva a vele szemben felállított elvárásokat már teljesítette, most a saját magával szembeni elvárásokra koncentrál, ami azt jelenti, hogy

a két számából az egyikben döntőbe szeretne jutni.

Az esetleges éremszerzéssel kapcsolatban azt mondta: „Nem érzem tehernek a dolgot, inkább pozitívan hat rám. Ugyanakkor azt mindenkinek tudnia kell, hogy nekem ez nem az utolsó olimpiám lesz, inkább a következő három lesz olyan, amikor a pályafutásom csúcsán tudok lenni, de még lehet akár, öt, hat, hét olimpiám is.”

Erdei Zsolt ökölvívó 2000-ben Sydneyben bronzérmet szerzett, most Bacskai Balázs edzőjeként utazik az olimpiára: „Kevesebb így az izgalom, mert én már megtettem a magamét. Innen már nem sokat tudok tenni, a lelkiállapoton, esetleg a motiváción tudok segíteni, ha ez hiány lenne. Most a versenyzőn a sor.

Szerintem nagyon jól sikerült a felkészülés,

akit képességileg meg tudunk verni, azt megverjük, és remélem azokat is, akik elméletileg jobbak, de a gyakorlat mást fog majd mutatni.”

A Liszt Ferenc repülőtérről 12.00 órakor szállt fel a Rióba tartó gép, amely magyar idő szerint vasárnap hajnali 1.00 órakor landol a XXXI. nyári olimpiai játékok helyszínén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Jelentős veszteség: sokkal többen hagyják el Romániát, mint ahányan hazaköltöznek külföldről
Krónika

Jelentős veszteség: sokkal többen hagyják el Romániát, mint ahányan hazaköltöznek külföldről

Drámai fordulat állt be az elmúlt két évben a külföldön élő románok hazatérésének trendjében, amely 2022-ig egyértelmű volt – közölte hétfőn a Profit.ro gazdasági portál.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap