// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Az időjárásról jelentjük

Még várat magára az igazi tél: enyhe napokra, nyirkos időre számíthatunk a következő négy hétben

Szürkén, minden különösebb felhajtás nélkül ér véget a 2021-es esztendő – legalábbis ami az időjárást illeti.

Aki a téli ünnepek ideje alatt családi programot, esetleg utazás tervez, azt biztos érdekli, milyen időjárásra számíthatunk a következő négy hétben, január 3-ig. A meteorológusok előrejelzése szerint nagy meglepetések nem várhatók, ugyanakkor lesznek időszakok, amikor az átlagos téli időjáráshoz képest melegebb lesz. Ennek oka egy meleg légtömeg, mely december első két hetében határozza meg Románia időjárását. Különösen Havasalföldön, Dobrudzsában és Moldva déli részén lesz az átlagosnál melegebb. Ebben az időszakban a nyugati, illetve észak-nyugati megyékben kevés csapadék várható, egyedül a Kárpátkanyarban lesz bőséges égi áldás. December 20-tól kezdődően az ország teljes területén visszatér az évszaknak megfelelő hőmérséklet, karácsony és szilveszter idején is átlagos mennyiségű csapadék várható nagyjából az egész országban. A következő két hétben Erdélyben napról napra változhat a hőmérséklet. Egy jelentősebb lehűlés után december 10-11. körül a nappali fagypontról, illetve az éjszakai – 6 fokról +6-7 fokra nő a nappali hőmérséklet, míg az éjszaka -1 és 0 fok körül alakul. Mérsékelt mennyiségű csapadék főleg december 10-13. között lehetséges. A Bánságban, a Partiumban és Máramarosban is hasonló időjárásra számíthatunk, a lehűlés után december 9-11. között felmelegszik az idő, 8 fok körül alakul a nappali hőmérséklet, és 1-3 fok között alakul az éjszakai. Ezen a héten szerda 18 óráig egyébként elsőfokú (sárga kódú) figyelmeztetés van életben Kovászna, Hargita, Brassó, Szeben, Suceava, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Bákó, Vaslui megyében, valamint Fehér, Kolozs, Maros, Hunyad, Beszterce-Naszód, Argeş, Buzău, Krassó-Szörény, Dâmboviţa, Gorj, Mehedinţi, Prahova, Vâlcea és Vrancea megye egyes részein. Főleg a hegy- és dombvidéken havazhat, a hegyekben és Moldva egyes régióiban felerősödik a szél, a széllökések elérik a 45-55 kilométeres óránkénti sebességet, hófúvást idézve elő. Vezessenek óvatosan, mert csúszósak az utak!

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro