Szürkén, minden különösebb felhajtás nélkül ér véget a 2021-es esztendő – legalábbis ami az időjárást illeti.
Aki a téli ünnepek ideje alatt családi programot, esetleg utazás tervez, azt biztos érdekli, milyen időjárásra számíthatunk a következő négy hétben, január 3-ig. A meteorológusok előrejelzése szerint nagy meglepetések nem várhatók, ugyanakkor lesznek időszakok, amikor az átlagos téli időjáráshoz képest melegebb lesz. Ennek oka egy meleg légtömeg, mely december első két hetében határozza meg Románia időjárását. Különösen Havasalföldön, Dobrudzsában és Moldva déli részén lesz az átlagosnál melegebb. Ebben az időszakban a nyugati, illetve észak-nyugati megyékben kevés csapadék várható, egyedül a Kárpátkanyarban lesz bőséges égi áldás.
December 20-tól kezdődően az ország teljes területén visszatér az évszaknak megfelelő hőmérséklet, karácsony és szilveszter idején is átlagos mennyiségű csapadék várható nagyjából az egész országban.
A következő két hétben Erdélyben napról napra változhat a hőmérséklet. Egy jelentősebb lehűlés után december 10-11. körül a nappali fagypontról, illetve az éjszakai – 6 fokról +6-7 fokra nő a nappali hőmérséklet, míg az éjszaka -1 és 0 fok körül alakul. Mérsékelt mennyiségű csapadék főleg december 10-13. között lehetséges.
A Bánságban, a Partiumban és Máramarosban is hasonló időjárásra számíthatunk, a lehűlés után december 9-11. között felmelegszik az idő, 8 fok körül alakul a nappali hőmérséklet, és 1-3 fok között alakul az éjszakai.
Ezen a héten szerda 18 óráig egyébként elsőfokú (sárga kódú) figyelmeztetés van életben Kovászna, Hargita, Brassó, Szeben, Suceava, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Bákó, Vaslui megyében, valamint Fehér, Kolozs, Maros, Hunyad, Beszterce-Naszód, Argeş, Buzău, Krassó-Szörény, Dâmboviţa, Gorj, Mehedinţi, Prahova, Vâlcea és Vrancea megye egyes részein. Főleg a hegy- és dombvidéken havazhat, a hegyekben és Moldva egyes régióiban felerősödik a szél, a széllökések elérik a 45-55 kilométeres óránkénti sebességet, hófúvást idézve elő.
Vezessenek óvatosan, mert csúszósak az utak!
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Országszerte egyre több kiskorú szenved balesetet elektromos rollerrel. Szatmár megyében az elmúlt hétvégén három 10 és 12 év közötti gyereket kellett sérülésekkel kórházba szállítani.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
A rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic) szerint a 7B jelzésű országút Arad és Tornya közötti szakaszán történt balesetben két autó volt érintett.
A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.