// 2026. szeptember 1., kedd // Egyed, Egon
vegyesen

Még meg se alakult, máris borul az „Európa-párti” koalíció, az alkotmánybírák nyomtak egy puszit a saját fenekükre – hírmix

// HIRDETÉS

Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.

Még meg sem alakult, máris szétesett az „Európa-párti” koalíció

Az megvan, amikor nemrég az államelnök-választási cirkuszok, és a széljobberek ijesztő előretörése nyomán a PSD, a PNL, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségi frakció képviselői bejelentették, hogy az országot megmentendő a közelgő katasztrófától, közösen alkotnak kormányt, hogy a szélsőségeseket ellenzékbe kényszerítsék.

A szépen hangzó mese eddig tartott: Marcel Ciolacu csütörtökön bejelentette, hogy a PSD máris kivonul a koalíciós tárgyalásokról, nem vesz részt az új kormánykoalícióban sem, igaz, hajlandó megszavazni a többiekből összeálló jobbközép kormányt. Ami így kisebbségi kormány lesz, ha lesz, várhatóan a PNL, az RMDSZ és az USR részvételével.

// HIRDETÉS

A döntést önérzetével indokolta: azt mondta, belefáradtak abba, hogy olyan „úgynevezett partnerekkel” kénytelenek tárgyalni, akik undorodnak tőlük, és akik mást mondanak a zárt körű megbeszéléseken, és mást a sajtónyilvánosság előtt.

Ciolacu bejelentése előtt olyan hírek szivárogtak ki az egyeztetésekről, hogy a hangzatos „Európa-barát” jelszó alatt összeült csapat pártjai között bizony igen kemény és heves viták zajlanak a különféle minisztériumok elosztása körül. Vagyis a t. uraknak megint fontosabb a konc, akármit is hadováltak korábban a felelősségteljes odaállásról, meg a kritikus történelmi pillanatról.

Egyes híresztelések szerint a PSD kivonulása mögött az áll, hogy Ciolacu nem maradhatott volna az új kormányban is miniszterelnök, míg megint mások arról beszélnek, hogy a PSD egyszerűen nem akarta vállalni azt a népszerűségvesztést, amit az új kormány várható megszorító intézkedései fognak okozni, hiszen le van gatyásodva az ország, így még mélyebben kell majd az állampolgárok zsebébe nyúlni. Kelemen Hunor különben azt tanácsolta a leendő koalíciós partnereknek, hogy mindenki tegye a lábát egy lavór hideg vízbe, nyugodjon le, és pénteken térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.

Eközben az alkotmánybíróság összeült, hogy megvédje saját érdekeit

Alkotmányellenes lépés lenne extra adót kivetni a bírák extra nyugdíjára – döntötte el csütörtökön az extra bírákból álló alkotmánybíróság. A talárosok az adótörvénykönyv azon részét találták alkotmányba ütközőnek, amely az ő igen szép nyugdíjuk progresszív adóztatását tette volna lehetővé, magyarán, aminek révén kevesebbet kaptak volna „kézbe” a majdani extra nagy nyugdíjukból.

Minderre egy nyugalmazott bíró, bizonyos Sevastița Stoian kérelme adott lehetőséget, amire az alkotmánybírák rendkívül gyorsan reagáltak.

A bírák és ügyészek öregségi juttatásának kicsit komolyabb megadóztatását lehetővé tévő törvény idén januárban lépett érvénybe, ennek nyomán pedig számtalan nyugalmazott bíró kérte a különböző bíróságokon a szerintük jogtalanul visszatartott járadékaik újraszámolását és utólagos kifizetését. A mostanában amúgy is jó hírnek örvendő alkotmánybíróságnak hála, úgy tűnik, most sikerrel jártak. Ha a jogállam gallyra is ment, ők továbbra is élvezhetik az extra juttatásaikat.

Tényleg nem kell megállni a schengeni határokon január 1-jétől

A belügyminisztérium mindenkit biztosított arról, hogy 2025. január 1-jétől, Románia és Bulgária schengeni övezethez való teljes körű csatlakozásától kezdve valóban megszűnik a határellenőrzés és az ezzel járó sorban állás a Magyarországgal, illetve Bulgáriával közös határokon. Vagyis nem kell majd felmutatni az úti okmányokat ezeken a határátkelő pontokon.

Ez nagy megnyugvás lehet mindenkinek, aki rendszeresen utazik ezekbe az országokba, mert ahogy itt mennek újabban a dolgok, már az sem biztos, hogy a karácsonyt nem halasztják el.

A belügyminisztérium azonban arra is figyelmeztetett, hogy a határrendészek – Schengen ide vagy oda – véletlenszerű rutinellenőrzéseket foganatosíthatnak az említett határszakaszok 30 kilométeres körzetében, felderítendő az illegális tevékenységeket. Ugyanerre figyelmeztettek a bolgár hatóságok is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

// még több főtér.ro