Ciolacu pedig azt találta mondani, hogy ő bizony 4 évre csökkentené az elnök hivatali idejét.
A Fox News hírcsatorna korábbi munkatársának, Tucker Carlson amerikai újságírónak adott interjút Vlagyimir Putyin orosz elnök. A csütörtök este az X-en közzétett, több mint kétórás interjú azóta nagyot ment a román médiában, mégpedig azért, mert Kárpátalja mellett Erdély is szóba került benne. Putyin elmondta például, hogy a második világháború jután Ukrajna nemcsak korábban Lengyelországhoz, de Magyarországhoz vagy Romániához tartozó területekkel is gyarapodott, amelyek még mindig hozzá tartoznak, így az orosz elnök szerint Ukrajna „egy mesterséges állam, amelyet Sztálin akarata nyomán alakítottak ki”. Carlson konkrétan rákérdezett, hogy Magyarország visszaigényelhetné-e Kárpátalját Ukrajnától, mire Putyin elmondta, hogy Sztálin idején sokan állították, hogy számos országban sértették meg az emberi és más jogokat, így „visszakövetelhetnék a területeiket, ám ehhez nincs joguk”. Erre Carlson rákérdezett, hogy valóban azt ígérte-e Orbán Viktornak, hogy Magyarország megkaphatja Ukrajna egy részét, de Putyin ezt határozottan cáfolta, azt mondta, fel sem merült a téma kettejük között, ám azt hozzátette, „biztosan tudja, hogy az ott élő magyarok vissza akartak kerülni a történelmi hazájukba”. Amikor Tucker Carlson egy kérdésében azt fejtegette, hogy számos nemzet frusztrált a 20. századi háborúk után meghúzott határok miatt, konkrétan Erdélyt is nevesítette, ám az orosz elnök kitért a válasz elől. Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken Putyin manipulációjának minősítette a felvetést, és leszögezte, hogy Románia tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását és határait.
Kórházba kellett szállítani pénteken Botoșani színházának egyik színészét, miután a szemen lőtték próba közben. A 33 éves áldozatot légpisztollyal találta el a kollégája, akinek véletlenül elsült a kezében a fegyver – bár az jó kérdés, hogy egyáltalán miért volt töltve. A pórul járt színésznél csak enyhe szemgolyósérülést diagnosztizáltak, ami a körülményekhez képest szerencsésnek mondható. A rendőrség ennek ellenére vizsgálatot indított az ügyben.
Pénteken megkérdezték Marcel Ciolacu miniszterelnököt, hogy mi a véleménye az RMDSZ frissen benyújtott törvénytervezetéről, amely a polgármesteri mandátum 4-ről 5 évre történő meghosszabbítását irányozza elő. Ciolacu nem volt elragadtatva az ötlettől, sőt azt sikerült odavetnie a kérdésre, hogy szerinte inkább az elnök ötéves mandátumát kéne négyre csökkenteni. Jó kérdés azonban, hogy ez mennyire volt komoly kijelentés a részéről, hiszen ehhez alkotmánymódosításra volna szükség, az alkotmány 83. cikkelye ugyanis 5 éves mandátumot ír elő az elnöknek.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.