December 20-tól a Romániába érkezőknek is kötelező lesz a PLF nyomtatvány kitöltése. De mi a csuda az a PLF?
Aki nyáron Görögországban nyaralt vagy rendszeresen utazik Európa országai között, annak ismerősen csenghet az utazók lokalizálására szolgáló Passenger Locator Form (rövidítve PLF) formanyomtatvány neve, melyet egyes országok már kötelezővé tettek a beutazók számára, és
Románia december 20-tól tenné kötelezővé az űrlap kitöltését, így érinti azokat is, akik a téli ünnepekre térnek haza külföldről.
A formanyomtatvány azért hasznos a közegészségügyi hatóságoknak, mert tartalmaz minden olyan információt, melyre szükség lehet az utazó megfertőződése esetén. A járvány megfékezése érdekében fontos a gyors és hatékony intézkedés, lépéselőnyt nyújt, ha az egészségügyi tárcák már tudják, a külföldről érkezett fertőzött milyen járművel utazott az országba, kikkel érintkezhetett útközben, mi az állandó, illetve az átmeneti lakcíme, hol szállt meg, kit kell értesíteni sürgősségi helyzetben. Mindezt
Ahol már bevezették a PLF-t, papíron és digitálisan is elfogadják az űrlapot, melyet online is ki lehet tölteni. Először ki kell választani a célországot, majd meg kell adni a közlekedési eszközt. Ha az illető ország már kifejlesztette a PLF kitöltéséhez szükséges saját honlapját, az európai (angol nyelvű) honlap átirányít rá. A folyamathoz regisztráció szükség egy létező e-mail címmel és jelszóval. Mindegyik nyomtatvány rendelkezik egy, a zöld igazolványokról is ismerős QR-kóddal.
A december 20-tól bevezetendő újdonság mellett Románia egyébként
Kötelező a 14 napos karantén abban az esetben, ha az Európai Unió tagállamai, az Európai Gazdasági Térség vagy Svájc zöld vagy sárga zónájából érkező utazó nem tudja bizonyítani oltottságát, a betegségből való kigyógyultságát, illetve nincs 72 órásnál nem régebbi negatív PCR-tesztje.
Hetvenkét órásnál nem régebbi negatív teszt felmutatása mellett is 10 napos karanténba kell vonulnia annak a beutazónak, aki piros zónás régióból jön Romániába, és nem tudja bizonyítani sem oltottságát, sem a betegségből való kigyógyultságát. Ez nem érvényes a 12 évnél fiatalabb gyerekekre, illetve azon 12-16 év közötti kiskorúakra, akiknek negatív PCR-tesztjük van (nem számít, hogy milyen besorolású országból érkeztek).
negatív PCR-teszttel léphetnek az ország területére, amennyiben csak három napig maradnak. Ha mégsem távoznak 3 nap után az országból, a negyedik naptól 14 napra karanténba kell vonulniuk.
Az Európai Unión, az Európai Gazdasági Térségen vagy a Svájci Államszövetségen kívül eső országokból érkező személyeknek 14 napos karantént írnak elő, ha nem tudnak egy 48 órásnál nem régebbi negatív PCR-tesztet felmutatni. Ha nincsenek beoltva és nem tudják igazolni, hogy átestek a betegségen, az ország besorolásától függetlenül 48 órásnál nem régebbi negatív tesztet kell felmutatniuk, majd 10 napra karanténba kell vonulniuk.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.