De Virgil Popescu kemény fellépést ígér a törvényt megsértő áram- és földgázszolgáltatókkal szemben.
Ha nem lenne elég a koronavírus-járvány okozta egészségügyi válság, az utóbbi hónapokban még egy energiaválság is csatlakozott hozzá: az áram- és a földgázárak különböző okok – többek között az orosz-nyugati ellentét és az EB elhibázott, irreális energiapolitikája – miatt folyamatosan emelkedik.
A bukaresti kormány mindezt többek között az árak rögzítésével és állami kompenzáció bevezetésével próbálta ellensúlyozni – de a szolgáltatók egy része valamiért úgy gondolja, hogy a profitmaximalizálás érdekében magasról tehet az intézkedésekre, ezért olyan, csillagászati összegű számlákat állítottak ki, amelyek
Az érintett szolgáltatók azonban most nagyon megüthetik a bokájukat. Pofátlanságuk ugyanis túlzott magabiztossággal és figyelmetlenséggel is társult, így történhetett meg, hogy még a kompenzációs rendszer egyik kiötlőjének, Virgil Popescu energiaügyi miniszternek is olyan számlát küldött a szolgáltatója, amelyen egyik, a rezsiköltség csökkentését célzó intézkedést sem alkalmazták, így aztán azon jókora összeg szerepel.
A miniszter ezt hétfőn este árulta el. Mint ahogy azt is, hogy a törvénysértések miatt ráküldte a fogyasztóvédelmi hatóságot a szolgáltatókra, így komoly bírságok várhatók.
A miniszter elmondta, a szolgáltatók azzal védekeznek, hogy nehéz átállítani az informatikai rendszerüket az új számlázási módszerre, de ezt nem tartja túlságosan hihető indoknak.
Popescu figyelmeztette a szolgáltatókat, hogy azonnal számolják át a számlákat a hatályos törvény alapján, és annak megfelelő számlákat küldjenek ki a fogyasztóknak. Mint mondta, úgy értesült, hogy hétfőre az utolsó szolgáltató is átállította az informatikai rendszerét, így az már korrekt módon számolja ki a díjakat.
mert „tolvajnak nem fizetünk”, hanem kérjenek újraszámolást, ha pedig a cég erre nem hajlandó, tegyenek panaszt a fogyasztóvédelemnél.
Egyben figyelmeztette az érintetteket, hogy nem csak a fogyasztóvédelemmel, hanem az energiaár-szabályozó hatósággal, az adóhivatallal, kartellgyanú esetén pedig a Versenytanáccsal is meggyűlhet a bajuk.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.