// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Bukarest

Medveabszurd Háromszéken: mindenről Bukarest dönt, ezért kínok között pusztult el egy állat

Pedig egy teljes napon keresztül az összes helyi hatóság képviselői ott malmoztak a potenciális veszélyt jelentő, sérült állat mellett.

Ismét teljes valójában mutatkozott meg a túlközpontosított, Bukarest-centrikus romániai rögvalóság a háromszéki Bodokon, ahol a helybeliek és a helyi hatóságok egy teljes napon keresztül toporogtak egy helyben egy sérült medve mellett, mivel hosszú órákig kellett várni a bukaresti engedélyre ahhoz, hogy elaltassák az állatot – írja a Székely Hírmondó.

Az egyik helybeli férfi még hétfőn reggel futott össze a medvével az Olt folyó partján: dohányozni ment le, és a medve egy méterre tőle egyszer csak elbőgte magát. Tragédia azért nem lett az esetből, mert az állat szemlátomást sérült volt, reggel üthette el a vonat, a baleset során gerincsérülést szenvedhetett, hátsó lábait ugyanis alig tudta használni.

A férfi ekkor értesítette a hatóságokat, a vadőr és a rendőr ki is érkezett, a medve viszont ekkor átvonszolta magát a folyó túlsó partjára, ahol befészkelte magát egy, a folyó partján álló fa gyökerei közé a vízben.

És akkor itt az abszurd romániai valóság:

bár minden illetékes hatóság – a rendőrség, a csendőrség, a környezetvédelmi hivatal, a polgármesteri hivatal képviselői, a vadőr – képviselője jelen volt, döntést senki nem tudott hozni.

A papírokat rekordsebességgel összeállították és továbbították Bukarestbe, de délutánig semmi válasz nem érkezett.

A lapnak Sebastian Cucu prefektus azt mondta: három különböző számon próbálta elérni a minisztériumot, hogy sürgesse a döntéshozatalt.

A hétfő kora délutáni tényállás még az volt, hogy a medve ott ült a gyökerek között, az „őrzők” pedig abban reménykedtek, hogy az est leszállta előtt megkapják az engedélyt, hogy elaltassák az állatot. Ez ügyben beszereztek egy altatólövedéket a mikóújfalusi állatorvostól, és kértek egy ketrecet Tusnádfürdőről, hogy abban helyezzék el a medvét, míg az orvos megvizsgálja.

Fodor István polgármester figyelmeztetett:

a medve elfogására tett kísérlet nem biztos, hogy jó lesz, mert az állat megfulladhat.

Kijelentésébe szorult némi prófétai jelleg, ugyanis az illetékesek végül hosszas huzavona után megkapták az engedélyt, elaltatták a medvét, megkötötték kötővel és kihúzták –  ám, mint kiderült, az állat ekkorra már elpusztult. Kora este az állatorvosra vártak, amely boncolással állapítja meg a halál okát.

Hát így védik Romániában a polgárokat és az állatokat 2019-ben.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro